KezdőlapSztárokJakupcsek örül, hogy 45 évesen szülte a kislányát

Jakupcsek örül, hogy 45 évesen szülte a kislányát

Az 56 éves televíziós elmondása szerint minőségibb anyja tud lenni a kislányának, Emmának, mint a fiainak valaha is volt.

Jakupcsek Gabriella elmondása szerint minőségibb anyja tud lenni a kislányának, Emmának, mint a fiainak volt, amit a kései szülésnek tud be. Jól tudta, kockázatot vállalt, amikor 45 évesen világra hozta a gyermekét, hisz életkora miatt veszélyeztetett terhes volt, és azzal is számolnia kellett, nem biztos, hogy megéri a lánya felnőtté válását. Jakupcsek azonban bízott a megérzéseiben, s szerinte a létező legjobb döntést hozta.

– Sokkal többet vagyok most a gyerekemmel, mint húszévesen a fiúkkal. Lényegesen lelassultam. Sokkal minőségibb anya vagyok most – mondta Jakupcsek, akinek lánya, Emma most 11 éves. A televíziós egyébként már nem foglalkozik az idő múlásával, inkább a jelenre koncentrál, s arra, hogy minél tovább fitt, és friss legyen szellemileg. – Egy idő után már nem számoltam, de most például engem motivál, hogy még viszonylag tudatomnál legyek, ha felnő – vallotta be Jakupcsek.