KezdőlapCímlapÍgy próbálja feldolgozni a válását Kulcsár Edina

Így próbálja feldolgozni a válását Kulcsár Edina

Mindketten próbálják feldolgozni a történteket. Ki így, ki úgy.

Kulcsár Edina és Szabó András, azaz Csuti pénteken egyszerre tudatták közösségi oldalaikon, hogy hiába próbálkoztak rendbe hozni a házasságukat, az minden erőfeszítésük ellenére zátonyra futott, ezért elválnak. A bejegyzéseikben azt írták, hogy mindketten próbálják feldolgozni ezt a nehéz helyzetet, Csuti pedig a Blikknek azt mondta, nincs harmadik fél, hanem egyszerűen már nem működött jól a kapcsolatuk. Két nappal a nagy bejelentés után Kulcsár Edina Instagram-oldalán adott helyzetjelentést lelkiállapotáról.

Próbálok pozitív és erős lenni. Tudom, és már érzem is, hogy jó úton vagyok ahhoz, hogy minél hamarabb visszanyerjem a régi énem! Lassan szeretnék visszatérni a normális kerékvágásba is. Már nagyon sok tervem van a jövőre nézve, amiket idővel veletek is megosztok majd. Az első, amit már láthattatok is, az a zene. Jelenleg terápiaként is hat rám, de szerintem sokan tudjátok, hogy soha nem állt tőlem messze az éneklés, csak eddig nem léptem a tettek mezejére. Most viszont elkészült az első dalom és csütörtökön már forgatjuk is hozzá a klipet. Remélem szeretni fogjátok. – írta mai bjegyzésében Edina, akinek az elsők között barátnője, Tápai Szabina kommentelt, és egyben szeretetéről biztosította az egykori szépségkirálynőt.

Eközben Csuti is jelentkezett követőinél, először is megköszönte a rengeteg pozitív, bíztató üzenetet, amit az előző posztja után kapott, majd jóbarátjával, Kucsera Gáborral közös fotót posztolt, ugyanis a nap egy részét együtt töltötték a Széchenyi fürdőben.

„Kösz a programot bari, jó volt beszélgetni egy kicsit!” – írta.