KezdőlapCímlapÍgy jött össze Muri Enikő a zenésztársával

Így jött össze Muri Enikő a zenésztársával

Muri Enikő és Tóth Szabi szerelme már három évre nyúlik vissza, ám eddig nem árulták el, hogy miként jöttek össze. Sőt, a kapcsolatukat sem vállalták fel a nyilvánosság előtt.

Tegnap jelentették be a Nyerő páros új évadának a versenyzőit, akik között ott van Muri Enikő és Tóth Szabi is,, akik ezzel nyilvánosan is felvállalták kapcsolatukat. A hír sokakat meglepett.

Az énekesnő 2017-ben csatlakozott a Sugarloaf zenekarhoz, a kémia pedig szép lassan kibontakozott közte és a Szabi között.

– Ahogy múlt az idő, azt éreztük, a kémia nem csak a színpadon működik. Az ember lánya ezt megérzi, árulkodóak a gesztusok, a tekintetek, egy pillantás. Aztán egyik este írogattunk egymásnak mobilon, ott árultuk el, hogy mit érzünk egymás iránt – avatta be Enikő az olvasókat.

Mivel egy zenekarban játszanak, így tartottak attól, mi lesz, ha mégsem működik köztük a dolog, hiszen az akár a közös munkát is befolyásolhatta volna.

– Volt bennünk félsz, hogy ha belemegyünk a kapcsolatba, és nem jól sül el, az milyen hatással lesz a zenekarra. emiatt nagyon tudatosan kettéválasztottuk a szakmánkat és a magánéletünket. A négy fal között nem két zenész, hanem Enci és Szabi él – árulta el a gitáros, aki a zenekar alapító tagja is.

A pandémia nagyon megviselte Enikőt, a bezártság és az alkotói válság miatt depresszióba is esett, amiből apárja segített neki kilábalni.

– Nehéz stádiumai voltak ennek az állapotnak, és nem volt könnyű Encit kirángatni belőle, de megérte küzdeni. Boldogan élünk, szeretjük egymást. Persze, mi is hajba kapunk olykor, az érzelmeink vezérelnek minket, művészeket – fejtette ki Szabi, aki azt is megosztotta, hogy fiával, a 14 éves Olivérrel is jól kijön az énekesnő.

Szabi korábban ugyan volt már házas, ám ez egyáltalán nem zárja ki, hogy összekösse az életét Enikővel, aki boldogan mondana igent a lánykérésre.

– Hisszük és tudjuk, hogy együtt éljük le az életünket, és szeretném, hogy férj és feleség legyünk. Ha megkérné a kezemet, igent mondanék neki. Sőt, részemről jöhetne egy kisbaba is – mesélte az énekesnő a Story magazinnak, aki azt is elárulta, hogy 32 évesen egyre erősödik benne az az ösztönös szeretet, amire csak egy édesanya képes.