KezdőlapCímlapHoppá: Szabó Zsófi szomszédságában nyit éttermet Shane Tusup

Hoppá: Szabó Zsófi szomszédságában nyit éttermet Shane Tusup

Meglepő információ jutott a Blikk birtokába: Törökbálinton, a Tükörhegyen lévő bevásárlóközpontban nyit éttermet Shane Tusup.

Úgy tudjuk, a vendéglátóhelyről korábban egykori jegyesével, Szabó Zsófival együtt kezdtek el álmodozni, ám az üzletbe végül az amerikai edző már a volt párja nélkül vág bele.

Az egykori álompár tagjai kapcsolatuk alatt nemcsak közös jövőt, esküvőt és családot, hanem több közös vállalkozást is terveztek, köztük egy éttermet is, méghozzá közvetlenül Zsófi házának szomszédságában. A Blikk információi szerint közösen született minden ötlet, amit el is kezdtek együtt megvalósítani. Úgy tervezték, hogy a műsorvezető Amerikában élő öccse, Gyuszi viszi majd a helyet, hiszen nagy vendéglátós tapasztalattal rendelkezik. Ő emiatt haza is költözött.

Bár a műsorvezető és az edző májusban szakítottak, Shane úgy döntött, egyedül is megvalósítja kettejük álmát, és belevág a vendéglátásba. Az edző nagyon szerette Zsófit, s az étteremmel talán ennek a szerelemnek is méltó emléket akar állítani. Lapunk megtudta, hogy Törökbálint elit környékén, a Tükörhegyi Bevásárlóközpont felső szintjén nyílik majd az egyedi és exkluzív vendéglátó komplexum, amelyben nemcsak étterem, hanem többek között cukrászda, bár és kávézó is megtalálható majd. A belső, nagyjából ezer négyzetméteres helyiséghez egy hatalmas terasz is tartozik, amely arra a lakóparkra néz, ahol Szabó Zsófi is lakik.

– Tavasszal többször is láttam Shane-t és Zsófit, amint az üzlethelyiségeket nézegették. Azért tetszett meg nekik ez a bevásárlóközpont, mert közel van Zsófi házához. Azt hittem, miután szakítottak, az étteremből nem lesz semmi, de úgy tűnik, Shane szeretné megvalósítani a terveiket. Többször járt már itt az elmúlt hetekben egyedül is intézkedni – mesélte a bevásárlóközpont egyik alkalmazottja.

Bár a helyi lakosok és az önkormányzat sem tudják pontosan, ki áll a város legújabb étterme mögött, a legnagyobb titokban már elkezdődtek az előkészületek. Úgy értesültünk, a vállalkozást Shane egy vagyonos befektető segítségével indítja majd el, akivel nagyjából 2 hónappal ezelőtt alá is írták a bérleti szerződést, és még ebben a hónapban megkezdődik majd a beruházás. A még egyelőre üresen, burkolat nélkül álló helyiségekben 1-2 héten belül megkezdődhetnek a munkálatok.

Indirekt/Blikk