KezdőlapCímlapHoppá: mégsem válik Sylvester Stallone és a felesége

Hoppá: mégsem válik Sylvester Stallone és a felesége

Jennifer Flavin, akinek három közös lánya van a férjével, Sylvester Stallonéval, 25 év házasság után, augusztus 19-én beadta a válókeresetet. A negyed évszázados frigy és a három gyermek szoros kapcsot jelent minden pár életében. Úgy látszik, ebben az esetben is ez történhetett, hiszen ráeszméltek,hogy jobb együtt, mint egymás nélkül.

Sylvester Stallone és felesége, Jennifer Flavin lefújták a válást – erősítette meg a People.

Egy forrás a magazinnak elmondta, hogy a pár újra együtt van. Ráadásul „Rocky” képviselője pénteken a Page Sixnek ezt mondta: „Úgy döntöttek, újra találkoznak otthon, ahol beszélgettek, és sikerült megoldaniuk a nézeteltéréseiket. Mindketten rendkívül boldogok”.

A békülés híre napokkal azután érkezett, hogy egy floridai bírósági beadvány szerint mind az 54 éves Flavin, mind a 76 éves Stallone egyetértettek abban, hogy „mindkettejüknek egyénileg, és – ami még fontosabb – családként az az érdeke, hogy a házasságuk felbontásával kapcsolatos összes kérdést méltóságteljes, barátságos módon, peren kívül oldják meg”.

A párnak, amely 1997 májusában kötött házasságot, három lánya van: a 20 éves Scarlet, a 24 éves Sistine és a 26 éves Sophia.

Flavin alig több mint egy hónapja, augusztus 19-én nyújtotta be „a házasság felbontására” irányuló kérelmét. Azt állította, Stallone „szándékosan elherdálta, kimerítette és/vagy elpazarolta a házassági vagyont, ami hátrányos gazdasági hatással volt a házastársi vagyonra”. Ezt a színész tagadta.