KezdőlapCímlapHoppá: etikai vétséget követett el Friderikusz Sándor az újságíró szövetség szerint

Hoppá: etikai vétséget követett el Friderikusz Sándor az újságíró szövetség szerint

A MÚOSZ Etikai Bizottságának állásfoglalása szerint Friderikusz Sándor műsorvezető etikai vétséget követett el az úgynevezett Csenterics-ügyben. Emellett arra is figyelmeztetnek, hogy egy elhunyt személyiségének nevével való visszaélés nemcsak etikai szempontok szerint súlyosan aggályos, de a hozzátartozók érzékenységét is joggal sérti, valamint mindezeken túlmenően kegyeleti jogot is sérthetnek.

A MÚOSZ Etikai Bizottsága az állásfoglását még kedden, tegnap este tette közzé a muosz.hu honlapon. A legnagyobb taglétszámú újságírói szakmai szervezet az Újságírói Etikai Kódexen alapuló állásfoglalásában arra az álláspontra helyezkedett, hogy az ügyben

Friderikusz Sándor újságíró etikai vétséget valósított meg.

A legnagyobb taglétszámú újságírói szakmai szervezet a rendelkezésre álló anyagokból megállapította, hogy Friderikusz Sándor televíziós újságíró egy tavaly elhunyt televíziós rendező, Csenterics Ágnes nevét használva küldhetett választ az egyik bulvárnapilapnak, azaz a nyilatkozatot a „sajtósként foglalkoztatott” nevében maga Friderikusz Sándor adhatta.

Friderikusz Sándor ezt követően a YouTube-on és Facebookon közzétett videójában válaszul kijelentette: lényegtelen, hogy ki a sajtós, továbbá nem cáfolta vagy erősítette meg, hogy ki a válasz küldője, hanem ehelyett az esetről készített cikket ellene folytatott „bosszúhadjáratnak” minősítette.

A MÚOSZ Etikai Bizottsága kitért rá: a Friderikusz etikai vétségét megállapító állásfoglalása nem jár szankciók alkalmazásával, mert Friderikusz nem rendelkezik tagsági jogviszonnyal a Magyar Újságírók Országos Szövetségében. Kiemelték ugyanakkor:

elhunyt személyiségek nevével való visszaélés nemcsak etikai szempontok szerint súlyosan aggályos, de a hozzátartozók érzékenységét is joggal sérti, mindezeken túlmenően kegyeleti jogot is sérthetnek.

Indirekt/media1.hu