2024.02.23
Alfréd
Kezdőlap Címlap Hónapokra a Karib-tengerhez költözik L.L. Junior

Hónapokra a Karib-tengerhez költözik L.L. Junior

L.L. Junior hónapokra Dominikára utazik. Az énekes a sok munka és 25 évnyi éjszakai haknizás után elutazik a tengerentúlra, ahol némi munka mellett a pihenéssel és új dalok írásával szeretne foglalkozni, hogy aztán új emberként térjen vissza.

A rapper rajong Dominikáért, többször is járt már a mesés szigeten. Most úgy döntött, hosszabb időre utazik oda, ahol a pihenés mellett dolgozik is: a barátjával közös üzletbe kezdenek.

– Sándorral tizenhat éve vagyunk barátok. Ő jó ideje turistavezetőként dolgozik kint, különböző programokat szervez az ott nyaraló magyaroknak. Most pedig csinálunk egy közös befektetést: a Karib-tengeren hajóutakat szervezünk majd, ahol tradicionális kubai bachata (dominikai tánczenei stílus – A szerk.) zenekarral fogok fellépni hetente kétszer. Klasszikus magyar dalokat adunk majd elő különböző feldolgozásokban – újságolta a Blikknek Junior, aki a hét többi napját pihenéssel és dalok írásával tölti majd.

Rá is fér a kikapcsolódás, mert idén is rengeteg fellépése volt, valamint négy hónapon át próbált a Fekete Vonat visszatérő arénás koncertjére, amely fantasztikusan sikerült, ám a formáció másik két tagja – Juniorral ellentétben – nem tartja korrektnek az elszámolást, így a legendás csapat lemondta a későbbre tervezett fellépéseit. Junior egyébként lemondott a pénz ráeső részéről, felajánlva a teljes gázsiját a Cseppkő utcai gyermekotthonnak.

Az énekes még nem tudja, mikor utazik ki, mert ez attól is függ, hogyan tudnak megegyezni volt feleségével, Körtvélyessy Kingával a válásuk részleteiről.

– A válóperünk január végére van kiírva, de most kértünk halasztást, mert szeretnék az ügyvédeink segítségével békés úton, bíróság nélkül megállapodni. Ha sikerül a halasztás és a peren kívül megállapodás, indulok is ki, minden ettől függ – mondta a rapper, aki szeretné idén teljesen átalakítani az életét.

– Huszonöt év után idén decemberben befejeztem a haknizást, innentől csak nagy koncerteket akarok vállalni. Szép időszak volt, de belefáradtam, hogy éjszaka dolgoztam, majd átaludtam szinte az egész napot. Szeretnék a munka után is időben hazaérni, éjszaka kialudni magam, hogy másnap kipihenten tudjak a gyerekeimmel együtt lenni. Emellett sikeresen vinni a saját vállalkozásaimat – fejtette ki L.L. Junior, aki úgy tervezi, ezentúl sokkal nyugodtabban él majd, és minden évet Dominikán kezd.