2022.12.05
Vilma
Kezdőlap Címlap Hódi Pamela bevallotta: megcsináltatta a mellét

Hódi Pamela bevallotta: megcsináltatta a mellét

Hódi Pamela a szülés után visszatért a képernyőre. Remek formában látható majd a férjével együtt az RTL Klub képernyőjén a Nyerő Páros idei évadában. A műsorból az is kiderül, hogy Pamela nemrégiben mellműtéten esett át, amiről a Blikknek is mesélt.

– Áprilisban volt a plasztikai beavatkozásom, amit akkor szándékosan nem vertem nagydobra. Azért döntöttem a mellműtét mellett, mert két gyerek után nem voltak szépek a melleim a szoptatás és az azt követő fogyás miatt, így korrekcióra is szükségem volt. Bence is támogatott benne, mert ő is azt szeretné, ha tetszenék magamnak. Végig mellettem volt, és utána is segített. Szerencsére jól viseltem, szinte meg sem éreztem. Az eredménnyel pedig elégedett vagyok, régen éreztem magam ennyire jól a bőrömben – kezdte a kétgyermekes édesanya, aki tavaly májusban hozta világra kislányát, Evoletet. Pamela a szülés után tudatosan úgy alakította az életét, hogy az első évben minden idejét a családjának szentelhesse.

– Nem hiányzott a munka, a szereplés, nagyon élveztem minden percet, amit a családommal tudtam tölteni. Nati születése után nem tudtam megélni az anyaság minden percét, mert közben folyamatosan dolgoztam, amit utólag kicsit bánok. Evoletnél viszont másként csináltam, és ez jó döntés volt – mondta a családanya, aki újra gőzerővel dolgozik. Visszatért az influenszerkedéshez is, és a tévéképernyőn is láthatják a nézők. Hétfőtől a Nyerő Páros legújabb évadában látható az RTL Klubon, ahol a férjével, Tóth Bencével szállnak harcba sztárpárokkal.

– Nagy rajongói vagyunk a műsornak, és régóta vágytunk már rá, de most vált aktuálissá az életünkben egy ilyen megmérettetés. Nem mutattunk mást, mint amilyenek valójában vagyunk, végig magunkat adtuk, őszintén játszottunk. Mi otthon is ilyenek vagyunk, ezért a műsor – amellett, hogy nagy élmény volt – semmiben nem változtatta meg a házasságunkat.

Pamela nem tagadja, hogy voltak konfliktusai a többi versenyzővel.

– Alapvetően kerülöm az ilyen helyzeteket, és próbálok minden feszültséget kizárni az életemből. Itthon például egy hangos szó sincs, ott viszont – sajnos – volt rá példa, hogy vitába szálltam.

A házaspárnak a gyerekektől való távollétet sem volt könnyű kezelnie.

– Én jobban bírtam, mivel egyszer már előfordult, hogy forgatás miatt néhány hétig távol voltam. Bencének nehezebb volt, mert neki ez volt az első ilyen alkalom. A lányok viszont jól viselték. Evolet a nagymamáknál volt, Nati pedig felváltva a barátnőimnél, akikkel folyton programoztak. Nagyon jól érezte magát végig – tette hozzá Pamela.

Indirekt/Blikk