KezdőlapCímlapHétszer kellett megműteni a bőrrákkal küzdő Bródy Jánost

Hétszer kellett megműteni a bőrrákkal küzdő Bródy Jánost

Meghallgatásra találtak a rajongók imái: hosszú idő után újra színpadra állt Bródy János.

A legendás dalszerző-énekesről a Blikk is megírta, hogy bőrrákkal küzd, az orrán keletkezett rosszindulatú elváltozás, amelyet több alkalommal is műteni kellett. A 76 esztendős Kossuth- és Liszt-díjas Bródy szervezetét basalioma ­támadta meg, amely az egyik leggyakoribb, de áttéteket csak nagyon ritkán képező ráktípus, ám kezelés nélkül igen nagy roncsolást képes végezni a szövetekben. Bródy tavasszal beszélt először a betegségéről, amikor már hat operáción túl volt. Tisztelői megdöbbentek, amikor meglátták a kórházi ágyból posztolt fotókat, s azonnal sejtették, hogy a probléma komoly. Bár a művész igyekszik könnyedén beszélni a küzdelméről, pontosan tudja, minden egyes felmerülő beavatkozásra szükség van, hogy egyszer végre maga mögött tudhassa a nehézségeket.

– Az a szabály, hogy minden olyan szövetet ki kell vágni, ahol ez a rosszindulatú sejtburjánzás megjelenik… Egy kis műtéttel indult a dolog, de kiderült, hogy a baj nagyobb, és műtétek sorozata vár rám – mondta még április elején Bródy János, amikor úgy döntött, megtöri a csendet.

Azóta hetedszer is megműtötték az énekest, ám a megpróbáltatások szinte meg sem látszottak rajta, amikor a múlt hét végén a Szeretetkoncerten újra gitárt ragadott és a mikrofon mögé állt. Talán a színpad közelsége tette, talán az, hogy újra énekelhetett, de újra csillogott a szeme, és a régi, fiatalos lendület is visszaköltözött a tagjaiba. Pedig a backstage-ben a Blikknek elárulta, sokáig abban sem volt biztos, hogy ott lehet-e.

– Örömmel mondtam igent, amikor felkértek a jótékonysági koncertre, de az az igazság, hogy akkor még nem ­tudtam, képes leszek-e színpadra állni, hiszen az elmúlt hónapokban semmit nem vállalhattam el – fogalmazott a legendás dalszerző, aki bár nem mutatta, lelkileg és fizikailag is megviselhették az elmúlt hónapok történései.

– Voltam már jobban is – ismerte el a Blikk kérdésére az énekes. – Ám úgy érzem, a nehezén már túl vagyok, szerencsére a műtétek után nagyon gyorsan regenerálódtam, egyre jobban érzem magam, és nagyon bízom benne, hogy előbb-utóbb elmondhatom, egyszer és mindenkorra magam mögött hagytam ezt a betegséget.

Bródy János hiszi, hogy ehhez a múlt hét végihez hasonló fellépések is hozzásegítik hamarosan.

– Sokat jelent nekem, hogy újra színpadon lehetek, pláne úgy, hogy pár hete ebben még magam sem bíztam annyira – mondta mosolyogva.

Indirekt/Blikk