KezdőlapCímlapHetek óta kórházban fekszik Rúzsa Magdi

Hetek óta kórházban fekszik Rúzsa Magdi

Rúzsa Magdi már hetek óta a kórházban van, hiszen a hármasikrekkel várandós énekesnőnek nagyon oda kell figyelnie magára. Elárulta, hogyan viseli a terhességet, illetve azt is, mivel tölti magányos napjait a kórházi falak között.

Rúzsa Magdi, aki hármasikreket hord a szíve alatt, már bevonult a kórházba, hogy biztosan minden rendben legyen a kicsikkel. Most elárulta, hogyan telnek számára a napok.

– A kórházi csapat nagyon jó, hálás vagyok az odafigyelésért. Dr. Vermes Gábor és a tejes orvosi gárda, aki figyel minket, nagyon alapos, szóval jó kezekben vagyunk. Szorítsatok – mondta a Hot! magazinnak az énekesnő, aki azt is elárulta, hogy a falak között a legjobb társai jelenleg a zene és az irodalom. Megsúgta azt is, hogy a dalok általában az álmatlan éjszakákon születnek.

– Szerencsére minden rendben, szépen növekednek a babák, és én is jól bírom még a terhelést. Vannak könnyebb és nehezebb napok. Több hónapja alig alszom, és ezt nyilván érzem sok szempontból, de ezt az áldozatot meg kell hozni, hogy ők jól legyenek. Már körülbelül öt kilónyi baba van a pocakomban, ami nagyon jó, de ez még közel sem a vége, szóval kell a biztatás, amit a család, a barátok és a zenekar részéről meg is kapok napi szinten. Nem is gondoltam volna, de egy valóban egy-egy ‘Hajrá! Bírod még!’ is nagyon sokat számít – vallotta be a kismama.

– Azt éreztem gyerekként is, hogy van bennem egy szuperhős-energia: amit el tudok képzelni, azt meg tudom valósítani… Jó tapasztalatokat kaptam, szép értékeket ültetett belém a Vajdaság. Szerintem a szorgalmat is ott tanultam meg. Azt láttam, hogy ott nincsen buta ember, ott mindenki dolgozik. Szerintem ez talán a legfontosabb, amit hoztam, hogy megtapasztaltam, ha nem várom, hogy más bármit betegyen nekem az ablakon, jobb leszek. És én nem várom – szögezte le Rúzsa Magdi, akinek már nem kell sokat várnia, hogy gyermekeit a kezében tartsa. Elárulta azt is, hogy mindig is arról álmodozott, hogy fia és lánya is lesz, ami hamarosan megadatik neki.