KezdőlapCímlapHatalmas a boldogság: újabb baba jön Czutoréknál

Hatalmas a boldogság: újabb baba jön Czutoréknál

Hatalmas a boldogság a Czutor családban! Zoli felesége, Zsanett ugyanis kisbabát hord a szíve alatt, így hamarosan ismét babaillat lengi körül majd az otthonukat. A Belmondo együttes frontemberének ez lesz a hatodik gyermeke.

Czutor Zoltán elismert zeneszerző, szövegíró, előadó és tanár, a Belmondo együttes frontembere. Harmadik feleségével, a nála húsz évvel fiatalabb Czutor-Killián Zsanettel több televíziós műsorban is feltűntek. Láthattuk őket a Nyerő Párosban, de öregedtek már negyven évet Friderikusz Sándor Életünk történetének utolsó adásában is.

Czutor Zoltán első házasságát még húsz évesen kötötte, ami fiatalkori szerelem volt és hamar véget is ért. Három évvel később vette el második feleségét Darab Ildikót, akitől három gyermeke született, Levente, Szonja és Győző, akik már mind felnőttek és kivételes kapcsolatot ápolnak Zoli harmadik feleségével Zsanettal, valamint két kisfiúkkal, Simon Zsigmonddal és Miksa Nándorral.

„Szinte hihetetlen, de a legidősebb fiam Levente és hatodik gyermekem között 29 év korkülönbség lesz” – kezdte a beszélgetést Czutor Zoltán, aki azt is elmondta, hogy annyira szereti a gyermekeit és a párját, hogy végül nem tudott nemet mondani felesége kérésére, amikor felvetődött a harmadik – közös – baba gondolata, ami Zoli életében a hatodik gyermek lesz.

„Zsani egy-két éve már forgatja a fejében ezt a baba dolgot. Nyilván nekem már egészen sok gyermekem van, mert az öt azért akárhogyan is nézzük, nem kevés. Viszont Zsanettől eddig csak fiú gyermekeim születtek, ő pedig nagyon szeretne egy kislányt is” – magyarázta Czutor Zoltán, aki azért azt is őszintén hozzátette, hogy őrlődött egy ideig magában, mire meghozta a döntést.

„Felvetődött bennem a kérdés, hogy vajon annak ellenére, hogy már van sok gyermekem, meg tehetem-e azt a szerelmemmel, az életem párjával, hogy elveszem tőle azt a lehetőséget, hogy szüljön egy lányt is, vagy legyen a fiainak is egy édestestvére, aki kislány?! Arra a következtetésre jutottam, hogy teljesen mindegy, hogy én hány éves vagyok, ha mi szeretjük egymást, akkor meg kell adnom a feleségemnek azt a lehetőséget, hogy szüljön egy kislányt is” – vallotta be őszintén a zenész a Blikknek, aki azt is elmondta, hogy annyira szeret édesapa lenni, hogy nagyon örül annak, amikor babaillat van otthon és, ha rajta múlna, akkor mindig lenne egy kisbabájuk.

Indirekt/Blikk