KezdőlapCímlapHalálos balesetet okozott - ezért lett öngyilkos VV Krisztián

Halálos balesetet okozott – ezért lett öngyilkos VV Krisztián

Álmos kis település a Graz melletti Unterpremstätten, a közel 4000 lakosú helységben több magyar család és munkavállaló fiatal él.

Itt lakott egy kedves kis vendégházban immár három éve Bata Krisztián, vagy ahogyan idehaza mindenki ismeri, VV Krisztián. Kifelé örökké vidám, mindig mókára kész nagy vagány, így ismerték, ám úgy értesültünk: belül súlyos terhet cipelt a fiatalember. A helyiek azt mesélték, halálos közúti baleset részese volt, ám nem akart börtönbe kerülni, talán ez vezethetett a tragédiához, hogy önkezével vetett véget az életének.

A 29 éves egykori VV-hős halála megrendítette a kis közösséget. Sokan ismerték és szerették Krisztiánt. A Blikknek a dolgos osztrákok nehezen nyíltak meg, fotózni nem engedték magukat és kérték, a nevüket se írják le, de a tragédia hírét mindannyian hallották.

– Örökké vidám srác volt, mindenkivel viccelődött. Szinte mindenkivel jóban volt, azonban igazán közel csak egy maroknyi embert engedett magához – tudták meg Krisztián egyik szomszédjától, aki szintén a barátságos, bensőséges hangulatú vendégházban él évek óta.

A férfi nagyot sóhajtva mutatja a tragédia helyszínét, ahol az első emeleti erkélyen még mindig lóg egy odahurkolt sárga kötélcsonk.

– Egy szomszéd éppen vitte a gyerekeket az iskolába, pont látta, amint Krisztián leugrott. Ő értesítette a rendőröket is, akik egy háztömbnyire vannak innen. A nyakába hurkolt egy sárga kötelet, úgy ugrott ki az első emeleti erkélyéről – sóhajt a neve elhallgatását kérő szomszéd. – Itt nem szokás a másik háta mögött sutyorogni, de ez a tragédia mindenkit megrázott. Őt mindenki kedvelte a környéken, és nem értjük, mi vihette rá erre. Olyan reggelnek tűnt, mint a többi, felöltözött, rövidnadrágot vett, cipőt húzott és egy dzsekit is vett, mert reggel még hűvös volt. Aztán valami történhetett, ha úgy döntött, eldobja az életét.

Krisztián gyakran járt a panzióhoz közeli kávézóba, ahol rendszeresen szóba elegyedett a törzsvendégekkel. Azt mondják, egy-két ital után az élete sötét oldaláról is mesélt. Az egyik helybéli azt állította, Krisztián szívét súlyos teher nyomta: egy végzetes baleset és az azután hozott rossz döntés.

– Megdöbbenve hallgattam, amikor mesélte, Németországban halálos balesetet okozott, de elhajtott a helyszínről. Nagyon nyomasztotta a döntés és hogy mi lesz a következménye. Rettegett a börtöntől Krisztián. Azt mondta, rengeteg felszólítást kapott már a bíróságtól. Talán aznap is kaphatott egyet.. – találgatott szomorúan a férfi. – Kevés embert avatott be ebbe a történetbe, de néha megeredt a nyelve. Olyankor mindig árnyék ült a mosolygós arcára.

A cserbenhagyásos baleset hírét Krisztián egyik szomszédja is megerősítette.

– Szerető családban nőtt fel, imádta a szüleit, az anyukájával mindig úgy beszélt, mintha még gyerek lenne. Az édesapja halála megviselte és voltak egyéb problémái is… A néhány kilométerrel arrébb lévő bútoráruházban dolgozott, volt keresete, mindig volt barátnője, de valami mégis mindig nyomasztotta. Egyszer mesélt nekem egy szerencsétlen balesetről, ami Németországban történt és úgy tudom, halálos kimenetelű volt. Talán nem bírta már annak a terhét, hogy csalódást okozzon a szeretteinek – mondja a szomszéd.

Keresték az ügyben a helyi rendőrséget is, ahol azt a tájékoztatást kapták, folyamatban lévő ügyről nem nyilatkozhatnak, ám úgy tudjuk, az idegenkezűséget már kizárták. A balesettel kapcsolatban keresták Krisztián édesanyját is, ám lapzártáig nem reagált a hívásra.

Indirekt/Blikk