KezdőlapSztárokHajdú Péter: A karácsony a gyerekeimről szól

Hajdú Péter: A karácsony a gyerekeimről szól

Minden erejével azon van az édesapa, hogy a szeretet ünnepét meghitté és feledhetetlenné varázsolja a gyerekei számára. Negyedik éve már, hogy elvált szülőként  boldogul, ez idő alatt pedig rengeteg új hagyományt teremtett.

– Számomra a karácsony a gyermekeimről és az édesanyámról szól. December 24-én kora estig nálam vannak a gyerekek,és édesanyámmal négyesben ünnepelünk. Majd hazaviszem őket és az est további részét kettesben töltjük anyukámmal. 25-én délelőtt újra elmegyek értük és velem vannak 26-án, reggelig. Természetesen már hetekkel ezelőtt megkezdtem a készülődést, hiszen ez az időszak nekem is éppoly fontos, mint a gyerekeimnek – kezdte a sztár a ***hot!*** magazinnak.

– Mindig plafonig érő fát veszek, amit egymagam díszítek fel, mivel a gyerekek félig-meddig még elhiszik, hogy a Jézuska hozta. Sőt, ajándéklistát is írnak neki, talán idén utoljára… Nemrég mindketten tettek egy olyan kijelentést, hogy tudják, hogy én veszem meg az ajándékokat, persze szigorúan a Jézuska nevében! – nevetett.

Az elmúlt években az ajándékok terén mindig egyeztettek a volt feleségével, Sarka Katával, hogy ki mit vesz meg a gyerekeknek, nehogy ugyanazt emeljék le a játékbolt polcáról vagy esetleg túlzásba essenek a vásárlással. Azonban Noncsiék ma már tudatosan két külön listával készülnek: egyet írnak apának és egyet anyának.

– Igazából a gyerekek ezzel is megkönnyíttették a dolgunkat.  Tudják, hogy a szüleiknek rajtuk kívül nincs dolguk egymással. Nekik ma már az a megszokott, hogy apát és anyát különválasztják.

Fotó: HOT! Magazin

A családfő szerint mind a négyen jobban járnak, ha nem ő készíti a menüt. Szerencsére az édesanyja remekül főz.

– Édesanyám minden évben kitesz magáért. Idén is lesz halászlé, töltött káposzta, zserbó, valamint diós és mákos bejgli. Ünnepekkor egyáltalán nem törődöm a súlyommal; majd december végén a szokásos baráti síelésekkor ledolgozom a felesleges kilókat. Egy biztos: huszonnegyedikétől kezdve csakis magamra, a szeretteimre és a kikapcsolódásra koncentrálok. 

Péter amióta az eszét tudja, nem hagyta ki az éjféli misét. Ez az a fajta hagyomány, amire az édesanyja szoktatta rá, és amivel családos emberként sem hagyott fel.

A HOT! Magazin karácsonyi különszámában olvasható a teljes interjú.