KezdőlapCímlapGólyahír: megszületett Szőcs Reni kislánya

Gólyahír: megszületett Szőcs Reni kislánya

Szőcs Reni május 3-án adott életet első gyermekének, az örömhírt pedig ma osztotta meg a közösségi oldalán. Az előadó most azt is elmesélte, hogyan zajlott a szülés.

Szőcs Reni boldogan jelentette be ma, hogy két hét túlhordást követően megszületett a kisbabája. A TV2 Star Academy című műsorának nyertese nem is lehetne boldogabb, most, hogy teljes lett a család. Már kedden befeküdt a kórházba annak érdekében, hogy az orvosai művi úton indítsák be a szülést. Végül egy napra rá már a karjaiban is tarthatta a kis Améliát.

„Kedden mentem be a kórházba, és az orvosom úgy döntött, hogy első körben enyhe gyógyszeres rásegítéssel próbálja meg rábírni Améliát arra, hogy elinduljon. A doki azt mondta, hogy ez a folyamat napokon át is tarthat, így szerdán még teljes nyugalommal sétálgattam a kórház kertjében” – részletezte az egyik legboldogabb napjáról, majd kifejtette:

„Éreztem én, hogy valami történik, de nem gondoltam, hogy minden így felgyorsul. Egy darabig azt hittem, hogy csak képzelem, hogy jön a pici, de egy ponton túl rájöttem, hogy amit érzek, az bizony nagyon erős üzenet Améliától. Annyi időm maradt, hogy felhívtam a férjemet, aki percekkel később már mellettem is volt és már kezdődött is a csoda. Alig két óra vajúdás után, természetes úton megszületett a kislányunk, ráadásul pont úgy, ahogyan elképzeltük, vagyis a párom végig mellettem tudott lenni” – tette hozzá az apás szüléssel kapcsolatban. Az énekesnő boldogabb, mint valaha, azt is elárulta, milyen állapotban van most:

Minden csodálatosan alakul. Amélia nagyon nyugodt baba és egyszerűen meseszép. 3800 grammal és 53 centivel született. Mindketten jól vagyunk, így ha minden igaz, már szombaton haza is mehetünk. Ez pedig azt jelenti, hogy vasárnap már otthon ünnepelhetjük az Anyák napját – ecsetelte a Borsnak.