2024.03.01
Albin
Kezdőlap Címlap Gáspár Győző és Bea esett ki a Párharcból - videó

Gáspár Győző és Bea esett ki a Párharcból – videó

Gáspár Győző és Gáspár Bea egy igen komoly vita és kemény, eltökélt harcolás után búcsúzott tegnap a Párharc műsorából.

A páros több feladatot is feladott különböző okokból, de ettől függetlenül sosem szerették volna feladni az egész versenyt, kitartóan küzdöttek a legvégsőkig. Sajnos végül egy párbajt követően el kellett hagyniuk a Párharcot.

A kieső házaspár ma reggel a Mokkában beszélt arról többek között, hogy milyen nehéz volt számukra a többi fiatal párral felvenni a versenyt, hogy fizikailag is megviselte őket a műsor, a forgatás után pedig szigorú fogyókúrába kezdtek, olyannyira, hogy Bea azóta már nyolc kilót ledobott magáról.

Gáspár Győző és felesége, Bea már 30 éve van együtt, így természetesen kialakultak köztük viták, de összességében nagyon szerették a bent töltött időt, még úgy is fogták fel az egészet, mintha nyaralni mentek volna.

“Egymás között voltak viták, de a szereplőkkel nem. Tényleg úgy váltunk el mindenkitől, hogy jóban maradtunk velük” – mesélt Győző az élményéről. A társakkal annyira jól érezték magukat, hogy a műsor óta is tartják a kapcsolatot, sőt létrehoztak egy közös csoportot is, ahol mindenki mindenkivel beszélgethet.

Győző fő célja a műsorral az volt, hogy félelmeit legyőzze a sokféle kihívás alatt, ez többé-kevésbé sikerült is neki, de azért bevallották, így 50 év felé a fizikai állapotuk már nem engedett meg mindent, hiszen sok feladat már erőn felül volt számukra.

“Ahhoz képest viszont szerintem nem volt ez annyira rossz. (…) Számunkra ez most derült ki, hogy egyébként lehet, hogy nem vagyunk rossz csapatjátékosok, sőt csapatban jobban tudunk teljesíteni, mint ketten” – egészítette ki Bea, aki még azt is hozzáfűzte, ketten egymást már nem tudják úgy motiválni, mint régebben. “De ha van még egy harmadik, negyedik, ötödik ember, akinek a léte, az élete tőlünk függ, akkor úgy küzdünk.”

A legkeményebbnek Stana Alexandrát és párját, Meggyes Dávidot tartották már az első perctől kezdve, a legnagyobb kihívás Győző számára pedig az volt, amikor a magasban kellett volna egy futógépen futnia.

A Gáspár házaspár bejelentette végül azt is, hogy jövő héten csütörtökön egy nagyon nagy dologra készülnek, ami Győző eddigi, már több mint huszonöt éves pályafutása során még nem fordult elő: egy hangulatos fotózáson dolgoztak hat és fél órán keresztül, amin lányaik és kutyáik is részt vettek.