Gáspár Evelin elárulta, valóban fogyasztószerek segítségével sikerült-e lefogynia.
Gáspár Evelin bomba formába lendült a nyárra, miután rengeteget fogyott az elmúlt időszakban. Az idősebbik Gáspár lányért korábban a követői is aggódtak, nehogy túl sok kilót dobjon le, ugyanis egyes képein már a bordája is kilátszódott. Annyi biztos, hogy a fiatal tévés rengeteget változott kislánykora óta, és mára rengetegen irigylik az alakját, kérdezgetve tőle, milyen csodaszer segítségével sikerült fogynia.
Ám nincs semmiféle csodaszer, mindössze a kitartás, az életmódváltás és a rendszeres sportolás a titka,a melyet most újra hangsúlyozott, mivel nem először fordult elő, hogy – visszaélve a képeivel – fogyasztószereket reklámoznak az arcával. Evelin a korlátozott ideig elérhető Instagram-történetében nyomatékosította, hogy semmiféle csodaszert nem használ.
Semmilyen fogyasztószert nem szedek, amiket a Facebookon hirdetnek a képeimmel! (Kb. minden nap kapok emiatt üzenetet, hogy érdemes-e megrendelni.) Nem, mert kamu!!! – fakadt ki, majd elmondta, személyi edzője segítségével törekszik az álomalak elérésére.
Fél év alatt a programjának köszönhetően nagyon szépen átformálódott a testem – fűzte hozzá az edzős videóihoz.