KezdőlapCímlapFodor Zsóka dúsgazdag özvegy is lehetne

Fodor Zsóka dúsgazdag özvegy is lehetne

Fodor Zsóka színésznő ezúttal a a magánéletéről árult el néhány információt: egy biztos, a szerelem nagyon fontos neki.

A színésznő a Meglepetés magazinban szögezte le, hogy egy párkapcsolathoz nagyon fontos a szerelem, s ha nem ezt tartotta volna szem előtt, már milliomos özvegy lenne. Elárulta, hogy egy igencsak tehetős férfi udvarolt neki korábban, sőt, a futó kalandjaira is visszaemlékezett.

„Szerelem nélkül párkapcsolatot soha!” – mondta Fodor Zsóka a lapnak.

A színésznő elmondta, hogy bár nagyon csinos volt fiatal korában, a barátnői sosem féltékenykedtek rá, hiszen más férjét sosem csábította volna el.

„Egy nap belenéztem a tükörbe, és azt mondtam, mellém már ne feküdjön senki! Igen, mutatós voltam a magam korában, de hogy más férjét elszeressem? Olyan sosem eshetett meg” – fogalmazott a színésznő.

Fodor Zsóka kétszer volt férjnél, első férjével, Jánossal az Irodalmi Színpadon ismerkedtek meg. Második férje Henkel Gyula volt, ám egyik házasságából sem született gyermeke s, mindkettő válással végződött.

A színésznő hamarosan nyolcvanéves lesz, gyermeke nincs, korábban pedig elárulta, kire hagyja majd a vagyonát. Schmuck Andorral remek a kapcsolata, szinte anya-fia viszonyt ápolnak, így nem kérdés, ki lesz az örököse.

Fodor Zsóka örök fiatal, imád utazni: olyannyira, hogy a nyolcvanadik születésnapját is külföldön tervezi megünnepelni.