KezdőlapCímlapFodor Zsóka belenyugodott, hogy egyedül fog meghalni

Fodor Zsóka belenyugodott, hogy egyedül fog meghalni

Fodor Zsóka elmondása szerint rengeteg szeretet pazarol olyanokra, akik nem viszonozzák.

Fodor Zsóka úgy érzi egyáltalán nem elégedetlen az életével, hiszen sohasem kellett szerepért vagy szerződésért kopogtatni és mégiscsak ő lett „A Fodor Zsóka”. Amiatt azonban boldogtalan, hogy nem szült és nem talált olyan embert akivel megöregedhet.

– Sajnálom, hogy nincs gyerekem, mert nagyon szeretem a gyerekeket, és ők is nagyon szeretnek engem, valahogy értek is hozzájuk. Amiért nem vagyok boldog, hogy egyedül fogok meghalni. Egyet tudok, hogy a temetésemen nagy tömeg lesz, az biztos, mert sikk lesz kimenni Magdi anyus utolsó útjára. Azt hiszem, fogom látni, és nagyon jót fogok röhögni rajta – nyilatkozta a színésznő a Story Magazinnak.

Azt is hozzátette, hogy egyáltalán nem vesztette el életszeretetét, még 10-15 évig élni szeretne, édesanyja is 100 évig élt. Ám azt is tudja, hogyha ellátásra szorulna nem lenne, aki ne a bankszámláján lévő pénz miatt segítene neki.

Ahogy ő fogalmaz: lehetnék persze a gyerekemé vagy a férjemé, de úgy alakult, hogy én nem vagyok senkié

Szerinte valakit nem csak a halála után kell dicsőíteni, hanem még életében is. Benne azonban van egy szeretetéhég, amiért rengeteg szeretetet pazarolt olyanokra, akik nem viszonozzák.

  • Arra buzdítok mindenkit, gondolkodjon el, vajon mindig őszintén mondja a környezetében élőknek azt, hogy szereti? Mert esetemben nem mindig érzem őszintének – jegyezte meg Zsóka.