KezdőlapCímlapEzt vallotta Friderikusz Sándor és Kuncze Gábor a bíróságon a Gyárfás-perben

Ezt vallotta Friderikusz Sándor és Kuncze Gábor a bíróságon a Gyárfás-perben

Az egyik legizgalmasabb napjához érkezett a Fenyő János médiacézár meggyilkolása ügyében folyó monstre per. Ismeretes: a vád szerint Gyárfás Tamás ölette meg ellenlábasát, az alvilág egykori vezérének tartott P. Tamásra bízva a feladatot. A tegnapi tárgyalásra Fenyő jó barátját, Friderikusz Sándort és az egykori belügyminisztert, Kuncze Gábort is beidézte a bíróság.

A tárgylás H. Bíró László, a Népszava korábbi főszerkesztőjének meghallgatásával indult. A tegnapi tanúmeghallgatások témája az a bizonyos „fehér könyv” volt, amelyben Fenyő János utasítására Gyárfás Tamásról titokban gyűjtött információk, terhelő adatok szerepeltek. Fenyő azt szerette volna eléárni, hogy a dosszié alapján induljon eljárás Gyárfás ellen, akit így tartott volna távol a médiától.

Ezt a könyvet Fenyő át akarta adni Kuncze Gábor akkori belügyminiszternek, aki viszont ezt visszautasította. Átvette viszont Kiss Ernő rendőri vezető, aki – azt elolvasva – meglehetősen indulatossá vált. Sőt, ezt a könyvet megmutatta Gyárfás Tamásnak is. H. Bíró szerint Kiss Ernő dühödten számolt be a könyvben foglaltakról, s azt mondta neki Fenyőre utalva: ha lesz kicsi időm, kicsinálom ezt a gazembert.

Kuncze Gábor a vallomástétele előtt nyilatkozott a Blikknek.

– Nem gondoltam volna soha, hogy egyszer egy gyilkossági ügyben a bíróság előtt kell beszámolnom, de az életben előfordulhat ilyen is. Bár 25-26 évvel ezelőtti eseményekről van szó, fő vonalakban létezik a fejemben, de itt olyan konkrétumokra is rákérdeznek, amelyek bizonyosan nem történtek meg – mondta a Blikknek, Kuncze Gábor a Horn-kormány belügyminisztere. Arra kérdésre, szerinte sikerül-e a bíróságnak megnyugtató és igazságos ítélettel zárni a büntető pert, csak ennyit mondott: majd meglátjuk.

Kuncze ezután a bíróság kérdésére elmondta: a két médiavezér konfliktusáról tudomása volt, Gyárfás Tamás többször is panaszkodott neki, amikor a Nap tévénél járt. Arról azonban nem volt tudomása, hogy maga Horn Gyula kormányfő beleavatkozott Fenyő és Gyárfás vitájába. Az úgynevezett fehér könyvről nem volt tudomása. Mint mondta, hiába vallották a tanúk, hogy úgy tudják, ezt a tárgyat Fenyő eljuttatta hozzá, sőt, ő állítólag tovább is adta Kiss Ernő tábornoknak, a volt miniszter állította, nem vett át ilyet. Sem Fenyőtől, sem a munkatársától. A szolgálati lakásán sem.

A tárgyalás utolsó tanúja Friderikusz Sándor volt, akit csaknem egy órán át hallgatott meg a bíróság. A végén a törvényszék szükségesnek tartotta egy későbbi időpontban szembesíteni Kuncze Gáborral.

Friderikusz először arról beszélt, hogy igyekezett kibékíteni Gyárfás Tamást és Fenyő Jánost, egy közös vacsorát szervezett, amit Fenyő pár órával a kezdés előtt mondott le, meglehetősen indulatos kifejezéseket használva. Ugyanakkor Fenyő váratlanul megjelent Friderikusz egyik tévés felvételén, amikor a beszélgetőpartnere Kuncze Gábor belügyminiszter volt.

– Egy Andrássy úti helyszínen forgattuk az interjút, amelynek a végén beállított Fenyő, akivel utána együtt készültünk vacsorázni. Hozott egy dossziét, amit perceken át a kezében tartott, majd amikor hármasban búcsúzkodtunk, át akart adni Kunczénak, mondván, Gyárfásról vannak benne terhelő adatok. Kuncze határozottan elhárította, mondta, hogy adja át a hatóságoknak, a dossziét az asztalon hagyta. Elég dühös is voltam Fenyőre, hogy ilyen helyzetbe hozott, el is maradt a tervezett vacsora – idézte fel a producer. Friderikusz úgy véli, Gyárfás sokkal kevésbé volt agresszív, mindig a békülésre törekedett mindenkivel, így ma sem tudja elképzelni, hogy a vádban szereplő cselekményt elkövette volna.

Indirekt/Blikk