Lali király ünnepel. Boros Lajos 75 esztendős lett. Köszöntheti őt a népes családja, gyerekei, unokái, no meg az a sok-sok televíziónéző és rádióhallgató, akik évtizedekig élvezhették a műsorait.
Annak idején Ki mit tud?-ot nyert. Ekkor ismerte meg az ország, s innentől kezdve vált szinte családtaggá. Hol egy szál gitárral szórakoztatta a hallgatóságot, hol a televízióban, hol a rádióban tűnt fel. Érces, rekedtes hangja a mindennapok részévé vált, s később Bochkor Gáborral olyanok lettek ők ketten, mint Stan és Pan. Elválaszthatatlanok. Aztán a hangos sikereket a csönd váltotta fel Boros Lajos életében. A kórtermek csöndje…
– Az elmúlt tizenöt évemről nem könnyű vidáman, jókedvűen mesélni, pedig én alapjában véve viccmániás ember vagyok – mondta Boros Lajos. – Amilyen súlyos betegségtől szenvedni lehet, attól én szenvedtem. Súlyos szívműtét, szívbillentyűcsere, prosztatagondok, a rák rémisztő lehellete, ez bizony nem egy humorfesztivál. Mégis megpróbáltam valahogy kívülállóként nézni szenvedő önmagamra, mondván, mindenki fél a haláltól, de én beintek neki. Hónapokat töltöttem kórházban, és ebből öt hétig kómában voltam. Az sem egy kifejezetten vidám helyzet, halottsötétség veszi körül az embert, az egésznek furcsa, bársonyos tapintása van. Aztán eljön a pillanat, amikor megszólal a vészcsengő ott legeslegbelül, s amikor azt mondom magamnak egyszer csak: na, Lali király, most felébredünk…
Az utóbbi években valóban riasztó hírek jelentek meg Boros Lajossal kapcsolatban. Ha valahol nyilatkozott, halkan, visszafogottan, erőtlenül beszélt, s ha képernyőre került, a közönség megdöbbent, hogy mennyire lefogyott. De most, a 75. születésnapján újra tele van nagy tervekkel.
– Az ember a kórházban megtanulja, hogy a legapróbb dolgoknak is örülni kell. Megtanulja azt is, hogy már lelassult a tempó, sokszor a betegség irányít és teszi kiszolgáltatottá az embert. Hatvanadik születésnapomon a Citadellán volt hangos, zajos meglepetésbuli. Mintha tegnap lett volna. Most majd csendben felköszöntenek a gyerekeim, az unokáim és a barátaim. Érzem az emberek szeretetét, amikor hosszú idő után először mentem utcára, sokan utánam szóltak, utánam kiabáltak, hogy: Lali király, néhány kilót még fel kellene szednie! Visszapörgetve az elrohant 75 esztendőt, azt mondom: minden pillanat öröm volt. S még így, ilyen-olyan betegségen túlesett, memóriazavarokkal küzdő emberként is megpróbálom élvezni mindazt, ami hátravan. A Lali király bandájával fellépni, megannyi meghívásnak eleget tenni. S ha kérhetném, még az X-Faktorban szeretnék mentor lenni! Sokan kérdezik, milyen a kapcsolatom Bochkor Gáborral, akivel huszonöt évig dolgoztunk együtt. Nos, ha nem is vagyunk barátok, odafigyelünk egymásra. Ő is hív, és mondja: Lali király, ne add fel! – tette hozzá Boros Lajos.
Indirekt/Blikk
