KezdőlapCímlapEz aztán a meglepetés: venezuelai versenyző nyerte meg a Konyhafőnököt

Ez aztán a meglepetés: venezuelai versenyző nyerte meg a Konyhafőnököt

Mélypontok, öröm- és bánatkönnyek után hatalmas boldogság Armando Mundaraín számára, hogy ő nyerte A Konyhafőnököt. A venezuelai férfi alig pár hónapja elveszítette a munkáját, most pedig egy csapásra vagyonos lett, hiszen nem csak a dicsőség lett az övé, hanem a 10 millió forintos nyeremény is.

– Volt, amikor már azt hittem, feladom, nem bírom tovább, és amikor kiderült, hogy én nyertem, akkor éreztem, megérte minden nehézség. Hálás vagyok, hiszen magamon kívül annyian segítettek, támogattak, nélkülük nem sikerült volna – kezdte a Blikknek Armando.

A versenyző szerelme, Jade fél éve Angliában ragadt, és azóta mindössze kétszer találkoztak, ennek ellenére a fiatal nő több ezer kilométerről is tartotta párjában a lelket.

– Folyamatosan beszéltünk telefonon, mindenben támogatott. Hiába, hogy ilyen messze voltunk egymástól, meg randizni is tudtunk, egyszerre néztünk filmet, utána pedig megbeszéltük – mesélte Armando, aki mégsem volt egyedül, ugyanis édesanyja, Alici nem sokkal a műsor kezdete után Magyarországra költözött fiához.

– Anyu nem érezte magát biztonságban Venezuelában, és én is nyugodtabb vagyok, hogy itt van velem. Nagyon jó vele élni, sok közös programot csinálunk, és mivel nem beszél magyarul, mindenhova megyek vele, hogy tudjam segíteni – mesélte nevetve az újdonsült nyertes, aki azt is elmondta, mihez kezd a nyereménnyel. A pénz jól jön neki, hiszen amikor Magyarországra érkezett, eleinte nélkülöznie kellett, és most sem szeretné elkölteni az összeget.

Indirekt/Blikk