KezdőlapCímlapEsztergályos Cecília hamarosan visszatérhet a színpadra

Esztergályos Cecília hamarosan visszatérhet a színpadra

Végre színpadra állhat Esztergályos Cecília. A színésznővel madarat lehetne fogatni, olyan boldog, hogy csípőműtétje után visszatérhet a hivatásához.

Mint ahogyan a Blikk korábban megírta, három hónap kényszerpihenő várt a művésznőre a csípőműtéte után októberben, amit eleinte nehezen viselt, mivel alig mozoghatott. Most épp a kontroll után értük utol telefonon, és boldogan újságolta, hogy minden a legnagyobb rendben.

– Az elmúlt hónapokban igazi borzalmakon mentem keresztül, de már remekül vagyok. Nemrég voltam kontrollon Sződy főorvos úrnál, és egy év múlva találkozunk legközelebb. Újra vezethetek, úgyhogy elmentem felrakatni az autómra a téli gumikat is – újságolta a 78 éves színésznő, aki máris elkezdett felkészülni a munkára.

– Gyógytornára kell majd járnom és hosszú sétákat tennem. Két hétig fogom hangosan gyakorolni a házban fel-alá járkálva a szerepeimet – magyarázta lelkesen a Kossuth-díjas művész, akit hamarosan újra láthatunk pél­dául a Sári bíró vagy a Mici néni két élete című darabban is.

Cili rengeteget köszönhet a férjének, Fonyódi Péternek, aki fél éve mindenben segítette, de azért igyekezett maga megoldani mindent, amit csak lehet.

– Egy hónapja tudok beállni a kádba tusolni, addig lavórban mosakodtam, ahogy annak idején is tettük. Lehet kapni zoknihúzót a gyógyászati segédeszközök boltjában, azzal húztam fel a zoknimat – mesélt a mögötte álló nehézségekről.

A sok séta és a gyógytorna mellett még sok mindenre ügyelnie kell: nem ülhet mélyre, nem teheti keresztbe a lábát és a hirtelen mozdulatokat is mellőznie kell.

– Visszafogottabbnak kell lennem. Korábban először cselekedtem, utána gondolkodtam, most már muszáj előtte gondolkodnom. Mindent csinálhatok, csak lassabban. Azt mondta a főorvos úr, hogy lazák az ízüle­teim, és nagyon kell figyelnem. Régen még az autóban is úgy utaztam, hogy a fejem mellett volt a lábam. Nem magamutogatásból. Így volt kényelmes – nevetett Cecília, aki napokon belül betölti a 79. életévét, és elárulta, hogy a pályatársaival ünnepel, hiszen többek születtek január végén, február elején az egykori Família Kft. szereplői közül is.

Indirekt/Blikk