KezdőlapCímlapElső feleségénél karácsonyozott Vitray Tamás

Első feleségénél karácsonyozott Vitray Tamás

Szó sem volt magányról! Családjával töltötte a karácsonyt Vitray Tamás.

Bár a legendás televíziós és harmadik felesége, Kállai Bori színésznő 2019-ben úgy döntöttek, harminc közösen töltött év után külön utakon folytatják, s egy évvel később hivatalosan is elváltak, Vitray mégsem töltötte egymagában a szeretet ünnepét. A tévés elárulta a Blikknek, miként alakult náluk a karácsony, nem is akárkivel, hanem első feleségével.

– Most is éppen a volt feleségemnél, a gyerekek édesanyjánál vagyok – újságolta a Bliknek Vitray, amikor érdeklődtünk, hogy alakult az év végi ünnep.

A Magyar Televízió egykori ikonja boldogan újságolta, gyermekei és unokái körében ünnepelhetett.

– Már jó előre megbeszéltük, hogy mikor hová megyünk. Természetesen a gyerekekkel, unokákkal lehettünk együtt, azaz a volt feleségemmel töltöttük a karácsonyt, de azt hiszem, ez így is normális – mondta Vitray Tamás. – A menüt az egyik fiú unokám készítette, meg kell mondjam, nagyon ügyes a konyhában, tényleg van hozzá tehetsége.

A tévés első felesége civil, Vasvári Teréziával fiatalon ismerkedtek meg, Vitray mindkét gyermeke ebben a házasságban született.

Indirekt/Blikk