KezdőlapCímlapEladták Gesztesi Károly imádott otthonát: 190 milliót osztanak szét az örökösök közt

Eladták Gesztesi Károly imádott otthonát: 190 milliót osztanak szét az örökösök közt

Lezárult egy korszak, elkelt Gesztesi Károly imádott háza, amelyre végtelenül büszke volt. A tavaly januárban elhunyt színész otthonát, valamint ingóságait, többek közt egy értékes autót gyermekei örökölték.

A hagyatéki eljárás lezárultával így Máté, Márk, Dávid, Panka és Áron osztozott a mesés ingatlan tulajdonjogain és az érte kapott összegen is, amely a Blikk információi szerint 190 millió forint.

Nehéz és fájó döntést hoztak, hiszen a népszerű színésznek ez volt az álmai otthona, amelyre egész életében vágyott. Még azután költözött ide, hogy 2010-ben elváltak Liptai Claudiával. Azóta folyamatosan csinosítgatta a művész és még otthonosabbá varázsolta. A kertbe élménymedence került, a nappaliban pedig ott állt a zongorája, amelyen baráti összejöveteleken kedvenc slágereit játszotta el. Nem túlzás állítani, az élete volt ez a ház. Az volt az álma, hogy egy közös portán éljen az összes gyermeke, ez részben megvalósult, hiszen az ikerépület másik részé­ben korábbi párja, Niki és három közös fiuk, Márk, Dávid, Áron lakott.

– Ez tulajdonképpen egy legényház, egyedül élek itt, de a gyermekeim bármikor jöhetnek hozzám. Ez a ház csak az én ízlésem – mondta mediterrán stílusú otthonáról Gesztesi még 2013-ban a Hal a tortán című műsorban. Bár 2016-ban közel százmillió forintért meghirdette a házat, végül úgy döntött, mégsem szeretne megválni a folyamatosan csinosított, átalakított, akkor már minden luxussal felszerelt otthonától, sőt úgy tervezte, hogy nyugdíjas­éveit is ott szeretné kiélvezni. A sors sajnos ezt nem engedte meg neki…

Az örökösök a fájó gyász múlásával tavaly nyáron hirdették meg és 220 millió forintot kértek a közel ezer négyzetméteres telken felhúzott 217 négyzetméteres, nyolcszobás házért. Ám so­káig nem találtak vevőre, ezért később levitték az árat, 200 millióért volt fent több, ingatlanokkal foglalkozó oldalon. Majd amikor ­ennyiért sem talált vevőre, tovább csökkentették az összeget, és 190 millió forintért várta új tulajdonosát. Végül nem is kellett sokáig várni, ugyanis idén áprilisban egy házaspár vásárolta meg a csodás házat, amelyre a tulajdoni lap szerint 91 mil­liós jelzáloghitelt vettek fel.

A színész egykori otthonába így már egy fiatal pár jár haza nap mint nap, ám azzal, hogy gyermekeire hagyta az értékes ingatlant, az ő jövőjüket is megalapozta. Gesztesi imádta a saját tervei alapján átalakított budakalászi házat, amely szám szerint a 27. otthona volt a tragikus hirtelenséggel elhunyt színművésznek. Amikor megvásárolta a telket, direkt úgy alakított ki mindent, hogy az ikerház másik felében élő volt párja, Nikolett és közös gyermekeik közel legyenek hozzá, s ajtaja bármikor nyitva állt szerettei előtt, sőt a két ingatlant egy közvetlen átjáró kötötte össze, így pár másodperc volt átjutni egyik lakásból a másikba, ha együtt szerettek volna időt tölteni.

Indirekt/Blikk