KezdőlapCímlapÉdesapja törte rá az ajtót Babicsek Bernátra

Édesapja törte rá az ajtót Babicsek Bernátra

Megdöbbentő tragédia! Mindössze 41 évesen hunyt el Babicsek Bernát, akit szeretteivel együtt, a zene- valamint a színházszerető közönség is gyászol.

A művész, aki december 30-án még fellépett, az otthonában hunyt el. A Blikk pedig megtudta, hogy édesapja talált rá. Bár mindent megpróbált megtenni, hogy fia életben maradjon, sajnos későn érkezett. Idősebb Babicsek Bernát megtörten, könnyeivel küzdve szűkszavúan mondta el, mi történt január 1-jén.

– Annyi történt, hogy egy tűzeset volt a konyhájában – kezdte a gyászoló édesapa, aki azért ment át a közelben lakó fiához, mivel nem érték el őt.

– Az erkélyajtó mellett a földön fekve találtam meg. Nem tudtam bemenni hozzá, ezért kitörtem az ablakot, így jutottam be. Nagyon nehéz bármit is mondani… Reggel már voltunk a templomban, mondtak egy misét érte, Bernátot már befogadták a mennyben – sírta el magát a megtört családfő, aki hiába érezte, hogy valami nagy baj van, már nem tudott segíteni imádott fián.

A halál okait, körülmé­nyeit egyelőre vizsgálják, ám úgy tűnik, a fiatal színész füstmérgezés áldozata lett Talán menekülni is próbált, mert élettelen teste pont az erkélyajtó mellett feküdt. Talán azt akarta kinyitni, de nem jutott el odáig?

Indirekt/Blikk