KezdőlapSztárokÉdes Anna újra hódít

Édes Anna újra hódít

A RAM-ban játszák Kosztolányi klasszikusát – musical változatban. A közönség dönt a folytatásról.

Ha valami kockázatosnak tűnhetett elsőre, akkor ez a produkció mindenképpen annak indult: modern, már-már XXI. századi zenei hangzás, modern táncok, meglepő fordulatok és Kosztolányi világhírű regényének újra-gondolása: ez az Édes Anna musical. A bemutató óta eltelt négy év, a több mint ötven teltházas előadás, a megközelítőleg 100 000 néző viszont meghozta a sikert: négy teltházzal búcsúzott el a produkció tavaly a BOK csarnokban, s úgy tűnt, jó darabig nem kerül színpadra a Tóth Ádám által rendezett nagymusical.

Horváth Zsolt (Hozsó), a Kozmix zenekar tagja, az Édes Anna musical zeneszerzője fellépései során is gyakran találkozott olyan rajongókkal, akik mindkét “oldalát“ megszerették, az egyik fellépés előtt az Édes Anna betétdalát kérték tőle egy szabadtéri fesztiválon. Természetesen ezt a kérést ott, akkor nem tudta teljesíteni, de újra összeültek a darab rendezőjével, Tóth Ádámmal és úgy döntöttek: legyen még előadás, ha ilyen sokan örülnének neki!

Január 24-én a RAM Colosseumban egyetlen előadásra ismét színpadra áll a musical, s csak a közönség lelkesedésén múlik majd, hogy lesz e folytatás?