KezdőlapCímlapEbbe érdemes most fektetni a Cápák között sztárja szerint

Ebbe érdemes most fektetni a Cápák között sztárja szerint

A Cápák között befektetője, Balogh Péter megosztotta, hogy az infláció ellenére melyek azok a dolgok, amikbe most érdemes befektetni.

Balogh Péter a Cápák között befektetője elárulta, mik a legkedvezőbb beruházási formák, amelyekbe kockázat nélkül bele lehet vágni, mivel többnyire infláció követők.

– Egy államkötvény még mindig stabil pont tud lenni, főleg, akinek nem sok pénze van, hisz kis pénzt is bele lehet rakni. Az értékét pedig az infláció körül tartja. Egyébként a hivatalos inflációs adat, illetve a valóban megélt infláció között nagy a különbség. Azt a pénzt is, amire rövid távon szükségünk van, jobb nem otthon, hanem bankban tartani. Az infláció növekedésével pedig a pénzt valamilyen módon érdemes lekötni, nem szabad hagyni, hogy ott üljön a bankszámlánkon. Ingatlant pedig már lehet túlárazottan is venni, ott inkább az a kérdés, milyen időtávra akarjuk benne hagyni a pénzt. Ha rövidtávon nézzük, azon lehet sokat bukni is. 2007-2014-ig folyamatosan lejtmenetben voltak az ingatlanárak. Lehet, hogy az infláció elől pont az ingatlan nyújt majd valamennyire biztos fedezéket – adott tippet a befektetőknek a Fókusz című műsorban.