KezdőlapCímlapDöntött a család: kettéosztják Kóbor János hamvait

Döntött a család: kettéosztják Kóbor János hamvait

Részben teljesül Kóbor János végakarata, ugyanis a hamvak egyik fele a Balatonba kerül, de a másik része a Szent István-bazilika urnatemetőjében kerül végső nyugalomra – tudta meg a Blikk. Mecky családtagjai döntöttek úgy, hogy tiszteletben tartva az Omega legendás frontemberének kívánságát, a magyar tengerben helyezik örök nyugalomra, ám szerették volna, ha egy méltó helyen szerettei, rajongói is bármikor megemlékezhetnek róla. Ezért esett választásuk a bazilika altemplomára, ahol urnák és koporsók elhelyezésére is van lehetőség.

– Úgy tudom, az özvegye állt elő az ötlettel, hogy Mecky emberi és művészi nagyságához méltó módon a hamvak felét a bazilikában helyezhetnék végső nyugalomra. A családnak nem volt ellene kifogása, egyetlen dolog volt fontos, hogy a megemlékezés során ne sértsék meg Mecky végakaratát, így a hamvak felét a Balatonba szórják majd – mondta a Blikknek a december 6-án elhunyt Kóbor János egyik ismerőse.

Úgy tudják, egyik szertartás sem lesz nyilvános, csak a szűk család lesz jelen. Bár Kóbort rengetegen szerették és az érte mondott gyászmisét is rengeteg ember követte figyelemmel múlt pénteken a bazilikában személyesen, az interneten vagy a televízióban, a család szeretne bensőséges körülmények között elbúcsúzni az énekestől.

A bazilikában számos hazai híresség síremléke található. Többek közt itt helyezték végső nyugalomra Puskás Ferencet, a Nemzet Sportolója címmel kitüntetett olimpiai arany- és világbajnoki ezüstérmes labdarúgót, valamint Grosics Gyulát, Kocsis Sándort és Buzánszky Jenőt, akik szintén az Aranycsapat labdarúgói voltak. Itt nyugszik még Bejczy Antal fizikus, a NASA vezető kutatója, Lorán Lenke Jászai Mari-díjas színésznő, valamint Aradszky László énekes is.

A székesegyházban 25 évre lehet megváltani egy sírhelyet, amelynek ára az elhelyezésétől függ, negyed évszázadra 300 ezer és 450 ezer forint közötti összeget kell fizetni érte. A hamvak tóban való elhelyezéséhez a terület kezelőjétől vagy tulajdonosától kell engedélyt kérni, a Balaton esetében ez az illetékes vízügyi igazgatóság. Amennyiben az engedélyt megadják, akkor is szigorú szabályoknak kell megfelelni. A hamvakat egy lebomló urnában kell leengedni a víz alá. Úgy tudjuk, a család megkapta az engedélyt. A költségek itt sem alacsonyak, akár háromszázezer forint is lehet a végösszeg, ám egy koporsós temetés költsége sem lenne kevesebb, ugyanis átlagosan egymillió forint körül van a szertartás és a temetés összege.

Indirekt/Blikk