KezdőlapCímlapDobó Katáéknak kellett távozniuk a Dancing with the Starsból

Dobó Katáéknak kellett távozniuk a Dancing with the Starsból

A Dancing with the Stars hatodik halloweeni adásában Árpa Attila és Stana Alexandra, valamint Dobó Kata és Köcse György kerültek veszélyzónába. A nézői szavazatok alapján az utóbbiaknak kellett távozniuk. 

A színésznő-rendező azzal a céllal vágott bele a táncos műsorba, hogy megmutathassa azt az arcát is, amit egyébként nem látni: és ez sikerült is neki, fantasztikus és érzelmes produkciókkal állt színpadra hétről hétre. 

Dobó Kata a könnyeivel küzdött a kiesés után. A Dirty Dancing Live-ban elárulta, hogy nem számított még arra, hogy kiesnek. Arról is beszélt, hogy attól függetlenül, hogy nagyon szerettek volna még maradni, amire vágyott, az megvalósult: 

„Hogy valamennyire megtanuljak táncolni, szerintem ezt talán el is értem. Illetve, hogy a határaimat feszegessem egy kicsit, hogy mennyit bírok mindenféle szempontból, mentálisan, fizikálisan. Nekem nagyon nagy élmény volt” – nyilatkozta. 

Indirekt/life.hu