KezdőlapCímlapDamu Roland halála előtt esküvőre készült

Damu Roland halála előtt esküvőre készült

A halála előtt néhány hónappal találta meg a szerelmet Damu Roland. A titokzatos hölggyel még közös tetoválást is készíttettek és együtt tervezték a jövőt.

Damu Roland december 27-én hunyt el, miután hosszas betegeskedés után covid-fertőzés miatt került először intenzív osztályra, majd műtüdőre. A 47 éves színész másodszor került kórházba néhány héten belül, ugyanis a nyár vége óta küzdött mellhártyagyulladással, gége- és kétoldali tüdőgyulladással, majd a koronavírust is elkapta noha két oltást már felvett.

A színészről senki sem tudta, hogy nemrég újra rátalált a szerelem egy, a civil szférából származó hölgy személyében, akivel olyan komoly terveik voltak, hogy már össze is költöztek, sőt, a színész meg is kérte a hölgy kezét.

– Hónapok óta voltak együtt, együtt is laktak, sőt, közös tetoválást is készíttettek, pedig Roland nem volt az a tetoválásos típus. Egy-egy szívecskét varrattak az alkarjukra egymás monogramjával – mesélte a Blikknek Tóth Zita, Damu Roland unokatestvére.

– Nem akarták még felvállalni a kapcsolatukat, mert Roland attól tartott, ha kitudódna, talán rámenne a kapcsolatuk. De mindent megtalált ebben a lányban, amit keresett. Olyan társat akart mindig, aki megérti, és akivel tud tervezni.

A színész unokatestvére azt is elárulta, hogy Damu megkérte a hölgy kezét, aki igent mondott. – Közösen tervezték a jövőt, s ha nem történik ez a tragédia, talán ő lett volna az, akivel Rolandnak sikerül majd a boldogság végre. Karácsonykor anyuékhoz akartak menni együtt, de erre már nem került sor. A lány mindenesetre azóta is támogatja anyut, sokszor ott van nála. Érthető módon nagyon megrázta őt Roland halála, ezért nem akar még a nyilvánosság elé lépni – mondta a színész rokona.

Noha korábban a család azt tervezte, hogy nyitott koporsóban temetik el a színészt, mára letettek erről a tervről.

– Roland kétféle temetést akart: nyitott koporsósat vagy hamvasztást. Végül utóbbi mellett döntöttünk, de iszonyatosan nehéz feladat most nekünk kiválasztani az urnát és a többi kelléket. Anyuék fehér galambokat is szeretnének, de meglátjuk, mi lesz még. Abban biztosak vagyunk, hogy nem akarunk nagy felhajtást, egy csendes, szeretetteljes megemlékezést szeretnénk – tette hozzá a rokon.

Indirekt/Blikk