KezdőlapCímlapCurtis reagált az új barátnőjéről szóló hírekre

Curtis reagált az új barátnőjéről szóló hírekre

A rapper azt állítja, nem bukott le, hiszen már bejelentette, hogy hónapok óta külön él a feleségétől.

Mint köztudott, Széki Attila, azaz Curtis nemrégiben váratlan bejelentéssel állt elő a közösségi oldalán: a rapper és felesége, Kriszti, úgy döntöttek, külön utakon folytatják. Az egykori sztárpár továbbra is jó viszonyt ápol és mindent megtesz annak érdekében, hogy közös gyermekük, Doni ne sérüljön. Curtisék egyébként már hónapok ezelőtt szakítottak, amit azért nem jelentettek be hamarabb, mert abban reménykedtek, hogy esetleg helyre tudják hozni kapcsolatukat.

– Mi az, hogy lebuktál Curtis? Mivel buktam le? Hiszen ország világ előtt bejelentettük a napokban, hogy feleségemmel hónapok óta külön élünk. Mindent megtettünk, hogy kapcsolatunkat helyrehozzuk, de sajnos jelenleg úgy láttuk, hogy nincs visszaút. Maximálisan tisztelem Krisztit és szeretem, ezért is tartom felháborítónak, hogy a sajtóban ilyen szintű cikk jelent meg, és lesifotósok várnak rám a lakásom előtt. Szeretném a magánéletemet magamnak megtartani és az új kapcsolatomat, ami ráadásul igen kezdeti fázisban van, így szó sem eshet szerelemről, nem a feleségem orra alá dörgölni, hiszen jó viszonyban váltunk el – mondta az Influencer Magazinnak Curtis, ezzel reagálva a hírekre.

Indirekt/Blikk