A csodával határos módon épült fel a koronavírusból a 94 éves Baranyi László.
A Família Kft. egykori nagypapája ugyan legyőzte a vírust, ám az erejét a mai napig sem nyerte vissza, még a járást is újra kellett tanulnia. Csont és bőr lett, miután februárban utolérte a járvány.
–Rengeteget fogytam, tizenkét kilót öt nap alatt. Pergamenszerű lett a bőröm, szinte teljesen elfogyott alóla a hús. A súlyomat már sikerült visszaszednem, de az erőm nem tért vissza, pedig világ életemben sportoltam. Még a betegség előtt is rendszeresen gyúrtam és úszni is jártam. A sport mindig is fontos része volt az életemnek, atletizáltam is. Most azonban teljesen elhagyott az erőm, ha valaki azt mondja nekem néhány hónapja, hogy a háromkilós súlyzót is alig bírom megemelni, annak biztosan nem hiszek – meséli a Blikknek a színész, akinek azonban nem a súlyzózás a legnagyobb gondja. – Sajnos, elvesztettem az egyensúlyérzékemet, ami a nehezen jött vissza. Újra kellett tanulnom járni, illetve úszni sem tudok eljárni még.
Az idős művész nem adta fel a küzdelmet, tiszteletre méltó akaraterővel dolgozik azon, hogy talpra álljon.
– Bízom benne, hogy összeszedem magam, így most legalább a karomba próbálom visszahozni kicsit az erőt, ezért emelgetem a háromkilós kézi súlyokat – mesélte.
A koronavírus annyira meggyötörte Laci bácsit, hogy még a halál szele is megérintette: látta azt a túlvilági fényt, amelyről sok, halálközeli élményt átélt beteg beszámolt. Bár a háború alatt többször is volt életveszélyben, azt gondolta, ezúttal valóban itt a vég.
– Tizenhat napot töltöttem a kórházban, ahol volt egy nap, amikor azt hittem, eljött a vég. Nem ijedtem meg, csak arra gondoltam, jé, hát ilyen az elmúlás? De hát én még itt vagyok és élek! Láttam egy nagyon éles fényt is, ami élesebb volt, mint egy villám. Csak egy pillanatra villant fel, de tudtam, hogy ez az…
Az orvosok a színész csodájára jártak, mivel kétoldali tüdőgyulladása volt, mégsem került lélegeztetőgépre.
– Csak oxigént kaptam, az nagyon kellemes volt, akár az alpesi levegő. És mindent megettem. Emlékszem, az egyik nap tejbegríz volt, amit nagyon szeretek, ezért felajánlottam a nővéreknek, hogy megveszem azoktól is, akik nem eszik meg. Persze, nem fogadtak el érte semmit, sőt, még kakaót is kaptam rá. A nagymamám főzött nekem mindig, és bár a kórházi verzió nem olyan volt, azért én az utolsó falatig megettem!
Indirekt/Blikk
