2022.08.18
Ilona
Kezdőlap Címlap Csernus Imre szerint a katasztrófa felé rohanunk

Csernus Imre szerint a katasztrófa felé rohanunk

Lassan tíz éve, hogy a népszerű pszichiáter, Csernus Imre maga mögött hagyta a nyüzsgő budapesti életet, és vidékre költözött. A szakember Noszvajon újra önmagára talált, s szerinte a koronavírus miatt a többi nagyvárosban élőknek is ezt kellett volna tennie, de elmaradt a katarzis, az emberek elbuktak: ugyanannyi frusztrált és döhös ember sétál a főváros utcáin mint korábban.

Csernus Imre az évek alatt tovább építette magát, megnyitotta az egri Depresszo kávézót, és a Csendülőt is vezeti, de a munkája még sokszor a fővárosba hívja.

– Ma már máshogy, de ugyanolyan lényegre törően fejezem ki magam. A budapesti életemet azért számoltam fel, mert egyre jobban zavart a nagyvárosi lét rossz rezgése. A nagyvárosban élő emberek jó része állandóan rohan, ingerlékeny, frusztrált, feszült, nyugtalan – és mindez hatással van az egészségükre is. Ez a felismerés nem tetszett, elkezdtem nem jól érezni magam. Amellett, hogy egyébként semmi bajom Budapesttel, nagyon szép hely gyönyörű épületekkel, ma is bármikor szívesen vagyok ott rövid ideig. Pláne hogy a munkáim egy része oda köt – árulta el a Csernus a Mandinernek.

Az ország megmondóembere szerint a nagyvárosok rossz rezgései mentális és fizikai betegségeket idéznek elő, amit a koronavírus javíthatott volna, de ahelyett, hogy a folyton rohanást és a stresszt a bezártságban leküzdötték volna a városiak, pont az ellenkezője történt.

– A nagyvárosi ember életében a járvány éppen hogy nem tett jót. Azért nem, mert pont egy olyan életelemét szüntette meg, ami miatt olyan sokan nagyvárosban laknak. A nyüzsgés, a „fontos vagyok, megállás nélkül élményeket szerzek” érzete egyik pillanatról a másikra megszűnt, rengetegen bezáródtak a kis lakásukba. És bár az ország minden pontján voltak fertőzések és halálesetek, egy vidékinek ott volt a kert, a természet, a tavaszi, nyári, őszi teendők. Arról nem is beszélve, hogy a tyúkok járvány idején is enni kérnek, a gyümölcsöt meg le kell szedni és eltenni befőttnek. A városi ezzel szemben jellemzően mit csinált? Lement a multik boltjaiba, megvette a kaját vagy online rendelt valamit, és nézte a falat hónapokon keresztül. Miközben persze konfrontálódott a ki nem mondott félelmeivel, mert nem volt mivel kompenzálnia őket – érvelt Csernus Imre, kiemelve:

– A karanténhelyzet egy megméretés volt, a városiaknak ablakot nyitott egy másfajta világra. A katarzis azonban nem jött létre: a többség alig várta, hogy visszaálljon minden a régi kerékvágásba. Ami villámgyorsan meg is történt. Ha nem így lenne, nem látnék ma is pont annyi frusztrált, dühös arcot Budapesten, mint azelőtt.

Csernus úgy véli, hogy a fogyasztói társadalomban élő ember nehezen engedi, hogy bármi is kizökkentse a komfortzónájából, a feszültség pedig tovább generálja a fogyasztást.

– Feltűnő, hogy amikor jön a hétvége, elutaznak vidékre az emberek, vagy csak egy napra bezárnak a boltok, mennyi kaját és piát vásárolnak – mintha a világ­végére készülnének. A kényelmetlen érzéseket, félelmeket elfedi a habzsi-dőzsi. És akkor csodálkozunk, hogy jönnek a rossz hangulatok, a pánikreakciók meg az alvásproblémák – húzta alá a doktor.

Csernus Imre szerint már rég katasztrófa felé haladnak az emberek, a kérdés csak az, hogy az ember tud-e okilag változtatni. “A feszültséget le lehet vezetni tüneti szempontból és oki szempontból. Utóbbi esetben belső rendbetétel kellene, de sok ember nem vállalja a vele járó, fájdalmas konfliktusok miatt” – érvelt.

Csernus Imre úgy véli, mindenki rá fog a saját hibájára fázni, ahogy ő is korábban beleesett ebbe a csapdába. “Csak ha ráfázunk, nem mindegy, hogy utána a saját felelősségünket megvizsgáljuk-e, és ha felismertünk valamit, akkor változtatunk-e. Ezt hívják tanulásnak.”

A szakember úgy látja, a változást kétféleképpen lehetne elindítani és jó úton haladunk. “Az egyik már megtörtént a szigetszerűen, alulról jövő, egyéni kezdeményezések révén, például olyan szülők által, akik egészen más attitűddel nevelik a gyerekeiket, mint ahogyan az ő szüleik tették. A strukturális változás azonban még várat magára”.