KezdőlapCímlapCsaknem véget ért Megyeri Csilláék kapcsolata a Nyerő Páros előtt

Csaknem véget ért Megyeri Csilláék kapcsolata a Nyerő Páros előtt

Véget ért az RTL Nyerő páros című versenyének idei évada, amit Megyeri Csilla és Molnár Zsolt nyertek. A szerelmeseknek rengeteget adott a játék, a közösen töltött minőségi idő és a sikerek új lendületet adtak a kapcsolatuknak, ami az utóbbi időben ismét hullámvölgybe került.

A páros reggeltől estig dolgozik azért, hogy minél több pénzt tudjanak összegyűjteni leendő otthonukra. Így azonban nagyon kevés idejük jut egymásra, ami miatt adódnak problémák közöttük.

– Voltak a kilenc év alatt hullámvölgyeink, többször majdnem szakítottunk, de végül mindig kitartottunk egymás mellett, ami manapság nagyon ritka. A hetedik évünkben volt a legnagyobb mélypontunk, tényleg nem sokon múlt, hogy szétmenjünk. Azt éreztük, hogy elmegyünk egymás mellett. Nem tudtunk minőségi időt együtt tölteni, rengeteg volt a feszültség, verbálisan sokat bántottuk egymást. Ez az időszak nagyjából fél évig tartott, és akkor egy álomutazásnak köszönhetően tudtunk kijönni belőle – vallott a Blikknek Csilla, aki beismerte, a játék előtt ismét egy nehezebb időszakukat élték Zsoltival.

– Most is volt egy rosszabb időszakunk, amikor elkezdtünk távolodni egymástól, és közeledni ahhoz a ponthoz, ahova két éve eljutottunk, de a Nyerő páros segített kimásznia gödörből. A mindennapi hajtás után végre együtt tudtunk tölteni minőségi időt. A játék egyfajta terápia volt a számunkra, ami új lendületet adott a kapcsolatunknak. A sikerélmények pedig még inkább összehoztak minket. Azóta jobban odafigyelünk egymásra, több közös programot szervezünk együtt, és kevesebb is közöttünk a vita. Zsolti ugyanis az adásokat nézve szembesült azzal, hogy ilyenkor hogyan is viselkedik. Az egyik benti nagy veszekedésünket látva például bocsánatot kért, és kaptam tőle ajándékot is. Magunkat kívülről látva szembesültünk igazán a hibáinkkal, amiken azóta is dolgozunk – mondta az üzletasszony.

A Blikk felvetette, hogy a korábbi évadok játékosai közül sokan már nincsenek együtt, ám Csilla biztos benne, hogy ők együtt maradnak, hiszen a műsor is megerősítette őket ebben.

Az egykori műsorvezető és vőlegénye nemcsak a 2022-es év Nyerő párosa címet vihették haza, hanem azt a több mint 5 millió forintos pénznyereményt is, amit a játékok során összegyűjtöttek.

– A pénz hatalmas segítség számunkra, hiszen évek óta keményen dolgozunk azért, hogy megvalósítsuk közös álmunkat: egy kertes házat, ahol családot alapíthatunk. Már régóta nézegetjük az ingatlanokat az agglomerációban. Nagyon rajta vagyunk, hogy 1-2 éven belül ez megvalósuljon. Van félretett pénzünk, de hitelre is szükségünk lesz a mostani árak mellett ahhoz, hogy hozzá tudjunk jutni – tette hozzá Megyeri Csilla.

Indirekt/Blikk