KezdőlapCímlapCsak erős idegzetűeknek: így táncol Gáspár Győzike a medence partján fürdőgatyában -...

Csak erős idegzetűeknek: így táncol Gáspár Győzike a medence partján fürdőgatyában – videó

Gáspár Győző és családja sok mindent megélt már és idén sem unatkoztak idáig. Pont ezért úgy döntöttek, hogy elutaznak pihenni egy kicsit. Bea asszony egy nem mindennapi videót tett közzé a férjéről, amint épp Törökországban táncolt egy csapat szilikon lánnyal, ráadásul rózsaszín fürdőgatyában.

Bár nehéz időszakon ment keresztül, Gáspár Győző büszke arra, hogy a családja mindig mellette van. Bea asszonnyal együtt egy nagy kalandnak vágtak neki idén, ugyanis az Ázsia Expressz harmadik évadában állták a sarat, ameddig csak tudták. Felesége kezdetben nem tartotta jó ötletnek, hogy közösen vállalják el a műsort, mert úgy gondolta, biztosan elválnak, ahogy hazaérnek. Úgy tűnik, mégis sikerült valahogy átvészelniük a megmérettetéseket és a kapcsolatuk csak erősebb lett.

A Gáspár család most összecsomagolt és elhagyta az országot, hogy Törökországba utazzanak kikapcsolódni a megpróbáltatásokkal teli időszak után. Győzike nem hazudtolta meg magát a nyaraláson, jól láthatóan tudja, hogyan kell kellőképpen kiélvezni a pihenést. Bea ugyanis a 24 óráig elérhető Instagram-történetében egy igen érdekes felvételt rakott ki róla. A hotelükhöz egy csapat pink bikinis hölgy érkezett táncolni, a következő képkockán pedig már Győző is beszállt hozzájuk. Rózsaszín csíkos fürdőnadrágban élvezte a lányok társaságát, miközben a kedvese videózta őt.

„Győzi a szilikon völgy közelében nagyon jól érzi magát!” – írta a felvételhez a Gáspár Bea.