2022.10.03
Helga
Kezdőlap Címlap Cookynak sikerült a pilótavizsga

Cookynak sikerült a pilótavizsga

A Rádió 1 lemezlovasának a zene mellett másik nagy szenvedélye a repülés, a pilótavizsgáját azonban évente meg kell újítania.

Cooky régi nagy álma vált valóra azzal 2006-ban, hogy elkezdte a pilóta tanfolyamot, azóta pedig már több géphez van jogosítványa.

Szeretné egyszer utasszállító géppel étszelni az óceánt. A kétgyermekes édesapa minden ehhez szükséges vizsgát teljesített, azonban az igazi áttörés még várat magára. Ám a hobbiját addig sem hanyagolja el.

“Minden évben meg kell hosszabbítanunk hivatásos pilóta engedélyeinket. Most tettem le a vizsgáimat. És sikerült! Nagyon büszke és boldog vagyok!” – írta a közösségi oldalán a kétgyermekes édesapa, akinek fiai, az 5 éves Natan és a 3 éves Kevin is utaztak már repülőn.