KezdőlapCímlapBritney Spears kiszabadult a gyámság alól

Britney Spears kiszabadult a gyámság alól

Végleg megszabadult a családi „rabigától”, saját maga intézheti a napi pénzügyeit és hivatalos dolgait Britney Spears.

A legfelsőbb bíróság szerdai ítélete értelmében ugyanis, visszakapta az aláírási jogát, így nincs szükség gyám jóváhagyására. Ennek köszönhetően önállóan dönthet szinte mindenben.

Mint ismert az amerikai pophercegnő 2008 óta élt apja gyámsága alatt, miután egy évvel korábban idegösszeroppanása lett. Az elmúlt hónapokban pedig nyílt háborút kezdett a családtagjai ellen, aki szerint elárulták őt, kiforgatták a vagyonából és semmit sem tettek azért, hogy normális élete legyen. Zsarnok apján, Jamesen kívül, anyjának, Lynne-nek és húgának, Jamie-Lynne-nek is nekitámadt a pletykák szerint nem is tartják a kapcsolatot jelenleg.

„Tizenhárom évig éltem gyámság alatt. Ez borzalmasan hosszú idő, főként ha nem akarsz így élni. Őszintén szólva minden egyes napért hálás vagyok a sorsnak, hogy végre újra szabad vagyok, független lehetek. Végre újra teljes értékű nőnek érezhetem magam, újra van bankkártyám, pénzem, bármit vehetek és intézhetem a saját ügyeimet, nem kell senkitől engedélyt kérnem” – ünnepelt közösségi oldalán Britney a jó hírek után.

A jogi háború még mindig nem ért véget azonban, mert a világsztár 60 millió dollárra (19,4 milliárd Ft-ra) becsült vagyonát továbbra is a könyvelője, John Zabel kezeli. Ugyanis a bíró, Jenna B. Penny a január 19-re kiírt következő tárgyalásig megerősítette ebben a jogkörében.

– Egyelőre nem arattunk nagy győzelmet, de megtettünk egy újabb fontos lépést megtettünk annak érdekében, hogy Britney Spears teljesen független lehessen – magyarázta a Page Six riportjában az énekes ügyvédje, Mathew Rosengart. – Már most sok mindenben önállóan döntet, de a cél az, hogy visszakapja a régi életét. A vagyoni kérdésekben a családjával még biztosan lesznek nézeteltérések, nem hagyjuk, hogy ügyfelemet megkárosítsák a rokonai. Bízunk benne, hogy januárban elérjük a célunkat.

Indirekt/Blikk