KezdőlapSztárokBerkiék Amerikában terveznek gyereket

Berkiék Amerikában terveznek gyereket

Berki Krisztián, párja Mazsi és a kis Natasa Zselyke Amerikában töltik a karácsonyt. A sztárpár idén házasodott össze és máris készen állnak a gyerekvállalásra.

A nagy utazásra két és fél hét erejéig a kis Nati is velük tart az édesapa örömére. Mint Berki a Hot! magazinnak elmondta, szeretné kihasználni a lehetőséget, hogy lánya még nem jár iskolába, és így ő is bejárhatja velük Amerikát.

– Ezért gondoltuk úgy a feleségemmel, Mazsival, hogy kihasználjuk, hogy Natika még csak óvodás és magunkkal visszük a tengerentúlra, ahol együtt ünnepeljük a karácsonyt és a szilvesztert is, ráadásul maradandó élményt szerzünk neki – fogalmazott a botrányhős tévés, aki hagyományt kíván ezzel teremteni: már megtervezték a következő öt karácsonyi útjukat is. Ráadásul Berkiéknek mindez egy újabb kaland kezdetét jelenti – írja a Blikk.

– Jövőre például Moszkvában ér majd minket a szenteste, és ha minden jól megy, akkor már négyen álljuk körbe a fát, ugyanis a férjemmel dolgozunk a közös babán… Még az is előfordulhat, hogy Amerikában fogan majd meg a kis Berki – árulta el Mazsi.