KezdőlapCímlapBerki beleszállt Pamelába, most apák százai üldözik

Berki beleszállt Pamelába, most apák százai üldözik

Felrobbant az internet az izomceleb ultimátummal felérő pénteki üzenete után. Több mint ezer férfi, apa kereste már meg eddig, akik azt remélik, hogy segít nekik jogaikat érvényesíteni volt feleségük, gyerekük anyjával szemben.

Talán Berki Krisztián sem gondolta, hogy ekkora lavinát indít el. Pénteken, itt az Indirekten egy videóüzenetben szólította fel ex párját, Hódi Pamelát, hogy közös gyermekük számlájára fizessen be 20 millió forintot. Állítólag ugyanis ennyi pénzt kereshetett az anyuka azzal, hogy közösségi oldalain és egyéb fórumokon reklámokban szerepeltette Natasa Zselykét. – „Nem fizetek több gyerektartást amíg Hódi Pamela ezt a pénzt meg nem fizeti.” – jelentette ki Krisztián a kamerák előtt Hajdú Péternek. Hosszú ideig tűrt, de most – ahogyan ő fogalmazott – elege lett abból, hogy exe folyton őt korlátozza, viszont ő semmilyen kötelességének nem tesz eleget. Ezért úgy döntött: kiáll a saját, és általában az apák jogaiért. –„Hogyha engem bárki megkeres, akkor erkölcsi és anyagi részben is beleteszem magam, valamint a jogi hátteremmel segíteni fogom azon apákat, akiknek hasonló problémájuk van. 2020-ban nem csak az anyáknak vannak jogaik, hanem az apáknak is.” – mondta el az Indirektnek adott interjúban. 

Fotó: Indirekt

Ez a kijelentése pedig nem várt hullámokat indított el. Ahogy fogalmazott: számított arra, hogy sokan fogják keresni, de ennyi hasonló problémával küzdő férfi üzenete őt is meglepte. 

„Olyan ötszázig számoltam az üzeneteket, de mivel néhány óra alatt jött ennyi, a többit már képtelenség volt számon tartani. Sokan írták ki magukból a keserűségüket és tehetetlenségüket nekem, amiből látszik, hogy eddig nem nagyon volt hova menni ilyen problémákkal.” – mesélte az egykori műsorvezető.  

Fotó: Facebook

A kommentek között sokan Berkit hibáztatják a kialakult helyzetért, de sokkal többen vannak, akik támogatásukról biztosítják. De ami igazán meglepő, az a támogatást, segítséget remélő férfiak nagy száma. A kétségbeesett, reményüket vesztett apukák elhalmozták üzenetekkel az oldalt, sokan nyilvánosan osztották meg történetüket, de sokan privát üzenetben kértek segítséget.

„Szia Krisztián! Exem kisajátította a fiamat és más nevét viseli (majdnem belepusztultam). Sokáig ügyvédekkel, jogászokkal harcoltam, de nem lett eredménye. A szervek nem vették figyelembe a törvényt, hogy a gyereknek jogában áll megismerni a vér szerinti szüleit. Egy ideig nem is válaszoltak, de mikor egy komolyabb ügyvéd tett lépéseket azt válaszolták, hogy a gyerek érdeke, hogy ne ismerjen meg. (Amíg láthattam a fiamat korrekten támogattam és látogattam, amikor csak engedték!) Fogjunk össze!”

Ilyen és ehhez hasonló üzenetekkel van tele Krisztián oldala, aki úgy tűnik erősítést is kapott.

„Volt több ügyvéd is, aki megkeresett a videó után. Hárman pedig már konkrét segítséget is ajánlottak, ha valamelyik esetben jogi háttérre lenne szükség.” – újságolta lelkesen Krisztián, aki a jelek szerint komolyan gondolta, hogy akár mozgalmat is csinál az apák jogaiért indított harcból.