KezdőlapCímlapAjjaj: 100 milliós büntetőügyben ül a vádlottak padjára a Barátok közt sztárproducere

Ajjaj: 100 milliós büntetőügyben ül a vádlottak padjára a Barátok közt sztárproducere

A Barátok közt atyja, Kalamár Tamás 1998-2015 közt volt a legsikeresebb magyar sorozat producere, most igen kellemetlen helyzetbe került.

Kalamár Tamás ugyanis elsőrendű vádlottja egy bünteőügynek, amelyben két társával együtt szerzői jog 100 milliós vagyoni hátrányt okozó megsértésével vádolja őket az ügyészség. A vád szerint Kalamár vezető producerként jegyezte a 2017-ben, az RTL II csatornán bemutatott Oltári csajok című sorozatot, ám a történet ötlete nem saját kútfőből származott. Dr. Köbli-Sík Viktória Szerelemkereső című regényét dolgozták át, ám ezt sehol sem tüntették fel, ráadásul az írónő egy forintot sem kapott a produkció után.

„A vád szerint a sértett írt egy regényt, amelyet eljuttatott több televíziózásban, illetve filmezésben érintett személyhez, céghez annak érdekében, hogy abból forgatókönyvet írhasson és tévésorozat készülhessen. Az I. rendű vádlott producer és showrunner megszerezte a sértett – nyomtatásban meg nem jelent, szerzői jogvédelem alatt álló – regényét, majd azt a II. és III. rendű vádlottak, illetve az ismeretlen helyen, külföldön tartózkodó társuk rendelkezésére bocsátotta és aktív közreműködésükkel televíziós sorozattá átdolgozta, majd megfilmesítette és azt saját műveként tüntette fel” –áll a Fővárosi Törvényszék közleményében, ahol azt is leírták, hogy ezzel mekkora kárt okoztak a sértettnek, azaz dr. Köbli-Sík Viktóriának.

„Az engedély nélküli átdolgozás és megfilmesítés eredményeként a sértettnek több mint 100 millió forint vagyoni hátránya keletkezett. Az ügyészség a vádlottakat szerzői jogok különösen nagy vagyoni hátrányt okozó megsértésének bűntettével vádolja, amely cselekményt a II. és III. rendű terhelt bűnsegédként követett el.”

A botrány nem újkeletű, ugyanis az írónő már korábban is hangot adott annak, hogy kisemmizték őt. Amikor megjelentek országszerte a sorozatot népszerűsítő óriásplakátok, elmondása szerint még az RTL Klub programigazgatóját, Kolosi Pétert is felkereste, ám hiába küzdött az igazáért, eddig nem járt sikerrel. Végül tavaly vádat emeltek Kalamár és két társa ellen: az első tárgyalást kedden tartották volna, ám egyelőre elnapolták azt.

A Blikk megkereste Kalamárt, aki szűkszavúan elárulta, mit gondol a jelenleg is zajló büntetőügyről.

Egyelőre nincs miről beszélni, annyit viszont elmondhatok, hogy teljesen alaptalan az ellenem felhozott vád– mondta Kalamár, az Oltári csajok producere.

A Blikk kereste az írónőt is, ám eddig nem reagált üzeneteinkre.

– Gyesen voltam a kislányommal, amikor írni kezdtem a könyvet. A szikrát az adta, hogy a korábbi kalandokból, amelyek velem történtek, tovább folytattam az én kis kitalált történetemet, ebből lett a Szerelemkereső. Sok személyes történet van benne, és a regény ellopása miatt azért is fájó, mert úgy éreztem, ellopták az életemet – mondta Köbli-Sík korábban a PestiTV-nek. – Kísérteties hasonlóságot találtam a producereknek elküldött regény és az Oltári csajok szinopszisa között. Jogi segítséget kérve, felvettük a kapcsolatot Kolosi Péterrel, jeleztük a hasonlóságot. Több levelet írtam neki, békés megegyezést szerettem volna, elutasított mindenféle megkeresést, nem volt együttműködő. Többször kértük a forgatókönyv kiadását, hogy összehasonlítsuk a regénnyel, de ez nem történt meg. Ezért leültem a tévé elé, majd kijegyzeteltem a sorozatot. 2019 tavaszán megindítottam a büntetőjogi feljelentést, a nyomozást pedig elrendelték, majd vádemelési javaslattal elküldték az ügyészségnek, akik vádat is emeltek. Ez még nem elégtétel sem erkölcsi, sem anyagi értelemben.

Indirekt/Blikk