KezdőlapCímlapAfázia: Kulka János és Bruce Willis is ebben a súlyos betegségben szenved

Afázia: Kulka János és Bruce Willis is ebben a súlyos betegségben szenved

Kulka János és Bruce Willis is ugyanabban a betegségben szenved. Noha Kulka mindenki örömére még vállal kisebb szerepeket, vele ellentétben a hollywoodi világsztár most úgy döntött, visszavonul a színészettől. De mi is az az afázia, ami nyugdíjba kényszeríti a legnagyobb színészeket?

Nemrég robbant a hír, miszerint Bruce Willis visszavonul a színészettől, mert kiderült, hogy afáziát diagnosztizáltak nála. A színész karrierje az 1980-as évek elején kezdődött, most, 42 év után pedig kénytelen letenni a lantot betegsége miatt. Kulka Jánosnál szintén ez a betegség jelentkezett, miután 2016-ban stroke-ot kapott. Az afázia egyik fő tünete az, hogy a beteg ugyan mindent megért, viszont nem, avagy csak nehezen találja a szavakat. Ez pedig egy színész karrierjét valóban tönkreteheti. 2021-ben Kulka János egy interjúban elmondta: a fizikai korlátait egyre nehezebben viseli, lelkileg padlóra került, a legszívesebben meghalna.

Agyi érkatasztrófa, agydaganat, esetleg baleset, fejsérülés következtében a bal agyfélteke lokálisan sérülhet. Emiatt a kommunikáció egészen enyhe, mérsékelt, vagy súlyos zavara lép fel. Mivel nehézséget jelent a beteg számára a szavak kiválasztása, a beszéd akadozó, aritmikus lesz. A gyakori szókeresések, ismétlések miatt a tartalom nem, vagy csak részben követhető. A nyelvi zavarok mellett sérül az artikuláció, az írásbeli kifejezés és az olvasás is. Amellett, hogy a beteg nem találja a szavakat – érthetetlen „szósalátákat” vagy oda nem illő szavakat mond – előfordul, hogy magát a beszédet sem érti. Ilyenkor az ún. szenzoros terület is érintett – írja az EgészségKalauz.

Globál afázia: az afázia legsúlyosabb formája, a beteg a nevét, a címét, a jelenlegi tartózkodási helyét sem tudja megmondani.

Motoros afázia: a kifejező beszéd zavara, a verbalitás (beszéd), mint képesség nagy mértékben csökken. Az akadozó, aritmikus beszéd „táviratszerű” mondatokból, szócserékből, szótévesztésekből áll. Az oda nem illő szavak a beszéd tartalmát érthetetlenné, avagy nehezen követhetővé teszik.

Szenzoros afázia: a beszédmegértés zavara, jelentősen sérül, egyes esetekben teljesen meg is szűnhet a beszédértés, hiányzik a beszédemlékezet, a beszédkontroll. A spontán beszéd megmarad, de általában érthetetlenül.

Amnesztikus afázia: az emlékezet és szómegtalálás zavara. A beszédértés megmarad, a beteg számára a legnagyobb nehézséget a konkrét tárgyak, fogalmak megnevezése jelenti.

Kísérőtünetek lehetnek: jobb oldali teljes/részleges bénulás (arc, kéz, láb), látótérkiesés, memória- és koncentrációgyengülés, testséma zavarok, fáradékonyság, depresszió, a személyiség és az érzelmi reakciók – esetleg kóros– megváltozása.

Indirekt/Blikk