KezdőlapCímlap52 évesen szerezne jogosítványt Kiss Endi

52 évesen szerezne jogosítványt Kiss Endi

A jogosítvány óriási mozgásszabadságot jelent, ami sok esetben nem csak a saját, de a családunk életét is megkönnyítheti. Erre soha nem késő rádöbbenni. A Hooligans dobosa, Kiss Endi is 52 évesen határozta el, hogy megtanul vezetni. Nemsokára a volán mögé ülhet.

A Hooligans nem lenne ugyanaz a zenekar az örökifjú dobos nélkül. Endi simán letagadhatna akár két évtizedet is, olyan energiával vetei bele magát a mindennapokba – írja a Bors.

Szerdán ünnepelte a születésnapját, de erről az alkalomról most nem emlékeztek meg különösebben, mivel mindig a kerek évfordulókat ünnepli szélesebb körben. A negyvenediken 600-an voltak, s óriási buli kerekedett.

Most már nem vágyik bulira, annyi alkalma volt kirúgni a hámból. Jobban élvezi a hétköznapokat családi körben, a barátnőjével és három lányával. Az 52. szülinapot egy szabadesésszimulátor-látogatással töltötték, így aztán mindenki élvezte a dolgot, nem csupán ő lelte örömét a programban.

Nem lehetünk örökké 18 évesek, de meg lehet próbálni úgy élni – nyilatkozta az örökifjú zenész, aki a gyermekeitől és az édesanyjától tanul a legtöbbet arról, hogyan őrizze meg energikus életszemléletét.

Szakmailag és a magánéletet illetően is jó pár terve van Endinek. A zenekarral szeretne minél magasabbra jutni, mert reméli, sőt, érzi, még nem érték el a plafont. Ennek érdekében rengeteget gyakorol, próbál.

Emellett angolul akar megtanulni, plusz megszerezni a jogosítványt. Jógázni is szeretne, mert már meditál, mivel rengeteg olyan dolog foglalkoztatja, amely fizikai és mentális síkon is fiatalon tartja.