KezdőlapCímlap30 felett is bombateste van Sebestyén Áginak

30 felett is bombateste van Sebestyén Áginak

Több év kihagyás után ismét megméreti magát Sebestyén Ági, aki idén áprilisban indul egy hazai fitneszmodell-versenyen.

Önmagának tett ígéretet, hogy 35 évesen visszatér a színpadra, amivel elsősorban magának szeretne bizonyítani.

– Állom a szavam, tavasszal indulok is a versenyen. Elsősorban magamnak szeretném bebizonyítani, hogy jó vagyok. Persze, én sem leszek már fiatalabb, ezért is nehezebb most a felkészülés és a megmérettetés is, de biztos vagyok benne, hogy kellő felkészüléssel nem lehet gond – kezdte a Blikknek Ági, aki 2018-ban a Ninja Warriorban szenvedett súlyos balesetet: a sípcsontja és a szárkapocscsontja is eltört. – Szerencsére teljesen felépültem, nem akadályoz semmiben. Bízom benne, hogy jó helyen végzek majd. Nagyképűség nélkül mondhatom, a TOP 3 a cél, a magyar verseny után pedig szeretném külföldön is megmérettetni magam. A felkészülés már tart, hetente négyszer edzem, emellett szigorú, speciális étrendem van, mert időközben kiderült, hogy allergiás vagyok az élesztőre, ezért külön szakember segítette összeállítani azt, hogy mikor mit egyek.