KezdőlapCímlapVisszatért a kómából a volt Fradi-sztár felesége

Visszatért a kómából a volt Fradi-sztár felesége

Mennyivel könnyebb volt a pályán harcolni. Jött az ellenfél, aztán hol a labdával, hol labda nélkül, vált vállnak vetve kellett megküzdeni ellene.

Szergej Kuznyecov, a Ferencvárossal bajnok és BL-ben szerepelt egykori labdarúgó kemény volt és nem riadt vissza senkitől és semmitől. Ám az élet, ha időlegesen is, térdre kényszerítette. S kétségbeesve, felesége életéért könyörgött…

– A templomban imádkoztam. De nem is ima volt ez, annál sokkal több, valamiféle könyörgés – mondta a Blikknek az 58 esztendős Szergej Kuznyecov. – Talán most már óvatosan kijelenthetem: Tatjánára vigyáz a Jóisten. Az orvosok is csodaként beszélnek arról, hogy még él, sőt egyre jobban van. Pokoli időszak van mögöttünk. A feleségem nagyjából egy hónapot töltött a Péterfy Sándor utcai kórházban. Eleinte fogalmunk sem volt róla, mi a baj, aztán kiderült, hogy nem működnek megfelelően a szervei, a veséje, a mája. Drága nejem egyre rosszabb állapotba került a gondos orvosi kezelés ellenére is. Akkor azt hittük, mindennek vége: Tatjána több napig kómában feküdt…

Talán valóban az ima segített. Vagy az 57 esztendős Tatjána mindenáron való élni akarása. Magához tért, és a szervezete egyre jobban reagált a kezelésekre. S az állapota olyannyira javult, hogy immár otthon, férje mellett gyógyul tovább.

– A tehetetlenségnél nincs szörnyűbb érzés. Amikor ott állsz a kórházi ágy mellett, s látod, hogy életed párja mintha már egy másik dimenzióban lenne. Talán valóban túl vagyunk a nehezén, de azért ezt óvatosan mondom – mondta még mindig remegő hangon. – Feleségem gyógyszeres kezelést kap, időnként kontrollvizsgálaton vesz részt, és lassan, nagyon lassan visszanyerheti az erejét is. Vigyázok rá…

Indirekt/Blikk