KezdőlapCímlapRossz hír: tüdőműtét vár Milák Kristófra

Rossz hír: tüdőműtét vár Milák Kristófra

Őszintén vallott az olimpiai-, világ-, és háromszoros Európa-bajnok úszó Milák Kristóf rejtélyes betegségéről, terveiről, valamint múltjáról. A 200 méter pillangó világcsúcstartója a TheVR nevű csatorna legutóbbi podcast adásában szerepelt, és ott beszélt problémájáról, ami miatt kénytelen operáción átesni.

– Nagyon örültem, büszke voltam, amikor 2019-ben sikerült megdöntenem az amerikai Michael Phelps tíz éve fennálló világcsúcsát. Teljesen mégsem vagyok elégedett, mert úgy érzem, bőven maradt bennem még tartalék, úgy értem mindezt el, hogy komoly asztmával küzdök – árulta el. – Nehezebben veszem a levegőt, a tüdőm nem működik megfelelően, a vitálkapacitásom mindössze 60-70 százalék. Ez így volt a világcsúcs megdöntésekor is. Az átlagemberek rendelkeznek száz százalékkal, az élsportolóknál ez az érték akár 130 százalék is lehet, így érezhető, hogy nagy a különbség, jelentős a hátrányom.

Már a nyári tokói ötkarikás játékoknak is azzal a céllal vágott neki, hogy megdönti saját rekordját, ez a japán fővárosban nem jött össze neki.

– Nem akarom megígérni a csúcsdöntést a 2024-es olimpián, Párizsban, de úgy érzem a körülmények ideálisak lesznek számomra. 24 esztendősen tökéletes korban leszek, valamint az egészségi problémámra is megoldást találunk addigra – mondta.

Milák kétszer elkapta a koronavírust, elsőre le is döntötte a lábáról a kór, ez pedig egy már-már elfeledett betegségét hozta felszínre.

– Gyerekként asztmás voltam, de ez nagyrészt elmúlt, lappangott. A koronavírus az allergia-szezonnal azonban felerősítette. A felső és alsó légutak, valamint a hörgők is érintettek. Rendszeresen gyógyszert szedek, de ez nem szüneti meg a bajt, csak csökkenti a tüneteket – árulta el a klasszis.

A címvédés és az újabb világcsúcsok érdekében műtéti beavatkozásra is hajlandó, hogy megoldást találjanak a betegségre.

– Ezt hosszú ideig nem lehet kibírni, én évekig húztam, halasztottam, most már eljutottam arra a pontra, hogy műtét kell – mondta.

Edzője, Virth Balázs is megerősítette lapunknak, hogy szükség van az operációra. Konkrétumokkal nem tudott szolgálni, de annyit azért hozzátett, a beavatkozásra várhatóan december végén kerül sor.

Indirekt/Blikk