KezdőlapCímlapNekünk is elkezdődött: bronzérmet szerzett a magyar vegyes gyorskorcsolya váltó

Nekünk is elkezdődött: bronzérmet szerzett a magyar vegyes gyorskorcsolya váltó

Nem sikerült a bravúr a jégen. A rövidpályás gyorskorcsolya váltó a döntőig menetelt, de ott a kanadai korcsolyás elütötte a magyart, így csak a negyedik hely maradt nekünk. A bírók áztán vizsgálták az esetet, és óriási szerencsénk volt. Kanadát kizárták. A sportág a második érmét szerezte a téli olimpiákon, ezúttal egy bronzzal.

A pekingi téli olimpia rövidpályás gyorskorcsolya küzdelmeiben is elindultak a versenyek. Három szombati számból a vegyes váltóban már érmeket osztottak. A bemelegítésnek is felfogható, egyéni versenyekben öt magyarból négy jutott túl a selejtezőkön. A váltó negyeddöntőjében a Kónya Zsófia, Jászapáti Petra, Krueger John-Henry, Liu Shaolin Sándor kvartett kezdett, és bár voltak harmadikok is, végül megnyerték a futamot.

Az elődöntőben Krueger helyett Liu Shaoang éett becserélve. A váltás és a taktikai is kiválóan sikerült, Liu Shaolin az utolsó fél körben előzött, és ezt a futamot is megnyerte a csapat, végül az amerikai és az orosz csapatot kizárták.

A döntőbe a mieink mellett a kínai, a kanadai és az olasz csapat indult az érmekért. Az első kanyarban már ütközés volt, amiben Jászapáti Petra is belekerült, de visszafújták a rajtot. A táv első felében a negyedikek voltunk, a fiúk a harmadik helyre hozták fel a csapatot. Aztán jött a dráma. A kanadai elütötte Kónya Zsófiát. Így visszacsúsztunk, Liu Shaolin próbálta utolérte a kanadait, de ez már nem sikerült, maradt a negyedik hely.

A szombati program a női 500 méter selejtezőivel kezdődött. A világranglistán a 25. helyen álló Kónya Zsófia a második selejtezőfutamban indult az ötszörös világbajnok, kínai Fan Ke-hszin nyerte a futamát, Kónya harmadik lett, így az időeredménye döntött. 43.905-ös eredménye. Végül csak a 17. legjobb lett az ideje és kiesett. Rögtön utána jött Jászapáti Petra, és remekül versenyezve, a kanadai Kim Boutin mögött a második helyen jutott tovább.

A verseny a férfi 1000 méter előfutamaival folytatódott. A mezőnyben három magyar indulóval. A Liu-testvérek, Shaoang és Shaolin Sándor mellett Krueger John-Genry igyekezett a legjobb tizenhatba. Krueger simán nyerte a futamát, és meglepetésre, a sportág történetében először induló török versenyzőt vitt magával.

Liu Shaolinnak szerencséje is volt. Két riválisa összeakadt, mindketten elestek, így csak be kellett korcsolyáznia, ezt az első helyen tette meg. Liu Shaoang spórolt az erejével, nem is csoda, hiszen koronavírus miatt csak később csatlakozott a kerethez, végül ő is futamgyőzelemmel jutott tovább.

Indirekt/Blikk