KezdőlapCímlapMegkapta olimpiai aranyérmét Liu Shaoang

Megkapta olimpiai aranyérmét Liu Shaoang

A kezében tarthatja az olimpiai aranyérmét Liu Shaoang. Mint megírtuk, a sportoló egyetlen magyarként jutott el a téli olimpia rövidpályás gyorskorcsolya 500 méteres távjának döntőjébe. A fiatalabb Liu-testvér a negyeddöntőbe még nem a legjobb eredménnyel került, ott aztán végigverte a mezőnyt. A döntőben aztán nagy versenyben behúzta az első helyet.

Elképesztő verseny volt. Liu Shaoang egyből az élre állt és végig megtartotta az előnyét. Az orosz Ilijev végig a nyakában lihegett, de utolérni nem tudta a magyar. Amikor az első pályáról indult mind a tizennégy versenyét megnyerte a magyar. Liu Shaoang a szám világbajnoka is, 2021-ben Dordrechtben utasította maga mögé a mezőnyt, ezért viselhette az olimpián az 1-es sapka számot. Két éve Debrecenben, az Eb-n pedig ezüstérmet nyert. Éppen Ilijev mögött.

Most pedig a gyorskorcsolyázó végre a kezében tarthatja a jól megérdemelt aranyérmét.

A fiatalabbik Liu-fivér vasárnapi győzelme után elárulta, hogy már a felkelésnél tudta, hogy övé lesz az 500 méteres szám aranyérme, és ez nap közben sem változott. – Magabiztos voltam, különösen, amikor láttam, hogy a legnagyobb riválisok nincsenek formában. Az elődöntő amolyan előrehozott döntő volt, és én nyugodt voltam, tudtam, mire vagyok képes – mesélte Shaoang.

Indirekt/Blikk