KezdőlapCímlapKiütötte Djokovic a vonalbírót, ezért kizárták a US Openről

Kiütötte Djokovic a vonalbírót, ezért kizárták a US Openről

A világelső Novak Djokovicsot vasárnap leléptették a US Openen, mert véletlenül labdával torkon ütötte az egyik vonalbírót. Az első kiemelt szerb teniszező csalódott, sajnálja a történteket, és elnézést kért a viselkedéséért.

A szerb világelső Pablo Carreno Bustával játszott a nyolc közé jutásért, 5:4-es vezetésnél három játszmalabdája is volt, de ezeket nem tudta értékesíteni. A következő gémben brékelték, ekkor mérgében beleütött a labdába és ugyan véletlenül, de pont az egyik vonalbírót találta el a torkán, akit összeesett és el is kellett szállítani a helyszínről.

Az eset után hosszú vita kezdődött, a szerb sztár a mérkőzésvezetővel és a verseny első emberével közel tíz percig tárgyalt, majd tudomásul vette, hogy – a szabályoknak megfelelően – kizárták. Volt már hasonlóra példa többször is, a kanadai Denis Shapovalov a Davis Kupában a székbírót találta el, őt is leléptették akkor.

Djokovicnak az idén ez volt az első veresége, az ezt megelőző 26 mérkőzését mind megnyerte. Az ő búcsújával az is eldőlt, hogy új Grand Slam-győztest avatnak majd, a még versenyben lévők közül ugyanis még senki nem nyert major tornát.

Indirekt/24