KezdőlapCímlapHázi karanténba került a teljes magyar úszó-válogatott

Házi karanténba került a teljes magyar úszó-válogatott

A kazanyi rövid pályás kontinensviadalon Burián Katalin koronavírusos lett, őt el is különítették, a hétfőn hazaérkező magyar úszócsapat tagjai közül már itthon, Budapesten további háromnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést.

Burián Katalin továbbra is a kazanyi szálloda vendégszeretetét kénytelen élvezni, hiszen múlt pénteken pozitív lett a koronavírustesztje – szobatársa, Mihályvári-Farkas Viktória hiába rendelkezett több negatív teszttel, az Európa-bajnokság helyszínére innentől nem léphetett be, ám arra engedélyt kapott, hogy hazautazzon.

Már vasárnap útnak kelt Szabó Szebasztián is, a csapat többi tagja, az edzők és a stábtagok viszont csak hétfőn érkeztek haza Magyarországra, s mivel az itthon elvégzett tesztek közül újabb három hozott pozitív eredményt, csütörtökön pedig – elvileg – kezdődik Kaposváron a rövid pályás úszó országos bajnokság, a Magyar Úszószövetség ismét közleményt adott ki, melyet az alábbiakban tartalmi változtatás nélkül közlünk:

„A Magyar Úszószövetség elnöke, Wladár Sándor hétfőn este körlevélben értesítette a kazanyi rövid pályás Európa-bajnokságról hazatért delegáció valamennyi tagját (versenyzőket, edzőket, stábtagokat), hogy előreláthatólag csütörtök estig házi karanténban kell tartózkodniuk. Mint ismert, az Eb helyszínén Burián Katalin tesztje pozitív eredményt hozott, amiért őt már kint elkülönítették, és nem is utazhatott haza a csapattal. Az ezután Kazanyban elvégzett tesztek mindenki másnál negatív eredménnyel zárultak, ugyanakkor a hétfői hazaérkezést követően többeknél is tünetek jelentkeztek, és a délután és az este folyamán elvégzett gyorstesztek közül három is pozitív eredményt adott.

A MÚSZ vezetői az egészségügyi stábbal, így Merkely Bélával konzultálva azt a döntést hozták, hogy a kazanyi delegáció valamennyi tagjánál PCR-tesztet végeztetnek – a mintavétel mindenkinél a megadott tartózkodási helyen történik –, a hazatéréstől számított 72 órán belül kettőt, és csak a negatív eredmények birtokában oldható fel a házi karanténkötelezettség.

Mindez azt is jelenti, hogy az érintett versenyzők és edzők csak a második negatív teszt után csatlakozhatnak a Kaposváron csütörtöktől vasárnapig esedékes rövid pályás országos bajnokság mezőnyéhez, így annak első napján semmilyen formában sem vehetnek részt.

A MÚSZ ugyanakkor értesítette valamennyi résztvevő egyesületet, hogy az országos bajnokságon a korábbi eseményekhez hasonlóan ismét kötelező lesz a maszkhasználat és a távolságtartás valamennyi résztvevőnek” – áll a közleményben.

Indirekt/nemzetisport.hu