KezdőlapCímlapEmelt fővel búcsúzott Európától a Ferencváros

Emelt fővel búcsúzott Európától a Ferencváros

Az Európa-liga csoportkörének utolsó fordulójában a Ferencváros 1-0-ra legyőzte a Bayer Leverkusent. Ezzel együtt is a csoportja negyedik helyén végzett a magyar bajnok, ugyanakkor a csoportgyőztes elleni sikerrel legalább egy sikerrel fejezte be az idei kupamenetelését.

A Fradi a BL-selejtezőket kiemeltként kezdte, kettős győzelemmel jutott túl a koszovói Pristinán és a litván Zalgirisen. Majd hatalmas bravúrral túljutott a cseh bajnokon, a Slavia Prágán. Így már garantálva volt az Európa-liga főtábla. Az újabb BL-bravúr nem sikerült a svájci Young Boys ellen, így következett egy hasonlóan erős csoportkör, a Leverkusen mellett a spanyol Betis és a skót Celtic társaságában.

Ez már túl sok volt a Fradinak, amely a végén tudta csak megkoronázni a féléves kupaszereplését. Ráadásul 2019. október 24. után sikerült megint meccset nyerni az El-ben. Azóta három döntetlen és öt vereség következett egészen a csütörtöki sikerig.

„Igen, gyakoroltuk ezeket a kombinációt, de a legfontosabb számomra, hogy a csapat megszerezte a három pontot, nagyon fontos, hogy győzelemmel fejeztük be a sorozatot. A csapat ugyanazzal a mentalitással állt ki, fontos volt, hogy visszaadjunk valamit a szurkolóknak, hiszen végig kiálltak mellettünk. Ez egy egy másik szint volt, mint a magyar bajnokság, küzdeni kellett. Ez egy óriási élmény számomra, fontos volt, hogy a szurkolókkal éltük meg ezt” – mesélte Laidouni, a győztes Fradi-gól szerzője a meccs után az M4 kamerái előtt.

A Fradi tehát egymás után harmadik évben jutott el valamelyik európai kupa főtáblájára, és mivel ez korábban egyetlen magyar csapatnak sem sikerült, így önmagában kezelve a dolgokat, mindenféleképp bravúrnak számít. Az is megsüvegelendő, hogy 1978 után sikerült ismét német klubot legyőznie a csapatnak, 33 évvel ezelőtt a Magdeburg ellen hozott sikert kupameccs.

„Nyilvánvaló volt, hogy ez volt az utolsó esélyünk, hogy pontot tudjunk szerezni. Nem tudja senki, mekkora feszültség volt ez a csapatnak, de azt gondolom, most végre sikerült kijönni mindennek. Nagyon nehéz csoportba kerültünk, sok esélyt nem sokan adtak nekünk, de igyekeztünk meccsről meccsre építkezni. Ez volt az egyik legnagyobb sikerünk, de ez csak egy lépés” – értékelt Peter Stöger.

Az idei kupaszerepléssel a magyarok egy helyet léptek előre, megelőztük a lengyeleket és a 27. helyen állnak a csapataink. Ami a Fradit illeti, idén három UEFA-koefficiens pontot gyűjtött, összesen 15,500 van neki, amennyiben megvédi bajnoki címét ismét erőnyerő lehet az első, de akár a második BL-selejtező körben is. A továbbjutással pedig garantáltan megvan megint egy európai kupa főtáblája, legrosszabb esetben az Európai Konferencialiga.

„Pont arról beszélgettünk korábban, hogy azok a védések, amiket tudok hozni, azzal meccset is nyerni tudunk, vagy tudtunk korábban. Szerettünk volna szépen búcsúzni, nem úgy alakult semmi, ahogy elterveztük, bár a papírforma nem mellettünk állt. Örülök annak, hogy óriási hibákat nem követtünk el. Ez a mai nap egy szép zárása a csoportkörnek. És sok-sok év után sikerült végre hazai pályán európai kupameccset nyer. Ha lehet szépségtapasz, akkor éppen ez a siker az” – mondta a meccs után Dibusz Dénes, a Fradi kapusa.

Indirekt/Blikk